2p

Fontos mérföldkőhöz érkezett a Széchenyi Kártya Program. 

A Nemzetgazdasági Minisztérium, a KAVOSZ Zrt. és a magyar bankszektor szereplői között fennálló szoros, konstruktív együttműködésnek köszönhetően a Széchenyi Kártyához kapcsolódó kezelési költség, kamat- és díjtámogatások kifizetéseinek összege elérte a 100 milliárd forintot. A hazai vállalkozások ekkora támogatásban részesültek idén annak érdekében, hogy igényeiknek megfelelő finanszírozáshoz jussanak.

Szabados Richárd kis- és középvállalkozások fejlesztéséért és technológiáért felelős államtitkár hangsúlyozta: ez az eredmény jelentős visszaigazolása annak, hogy a közös, összehangolt erőfeszítések hatékonyan támogatják a hazai kis- és középvállalkozások versenyképességét. A célzott támogatási források ösztönzik a beruházásokat, miközben hozzájárulnak a fenntartható gazdasági növekedés előmozdításához.

A kormány célja, hogy a magyarországi kkv-k hazai és nemzetközi szinten is versenyképesek legyenek. Ezért továbbra is a vállalkozások számára legmegfelelőbb konstrukciók kialakításával támogatja a hazai kkv-k beruházásainak megvalósítását, ezáltal elősegítve termelékenységük növelését és méretugrásukat.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!