2p

A miniszter egy beruházás bejelentés átadóján járt.

Az eMAG-Extreme Digital mintegy 35 milliárd forintos raktárberuházása nyomán középtávon 600 új munkahely jön létre Dunaharasztiban - közölte a tárca közlése szerint Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter csütörtökön.

A tárcavezető a bejelentésen elmondta, hogy a térség egyik legnagyobb online kereskedőjének számító cégcsoport most épülő 117 ezer négyzetméteres regionális logisztikai központja Magyarország mellett hat másik ország piacát is ellátja majd. Az állam által 4,8 milliárd forinttal támogatott projekt már az első évben hozzájárul 350 munkahely létrehozásához.

Fotó: eMAG-Extreme Digital
Fotó: eMAG-Extreme Digital

Beszédében aláhúzta, hogy a beruházás nagy győzelmet jelent a regionális versenyben, s megteremti a hatékonyabb és versenyképesebb részvétel lehetőségét a közép-európai kiskereskedelmi piacon a magyar kis- és közepes vállalkozások (kkv) számára.

Szijjártó Péter kiemelte, hogy a koronavírus-járvány felforgatta az emberek mindennapi életét, és így nagyban hozzájárult az elektronikus kereskedelem további felfutásához, amelynek részesedése a teljes globális kiskereskedelemből mára megközelítette a 20 százalékot.

Mint mondta, ennek lecsapódását Magyarországon is érezni, amit mutat, hogy az internetes vásárlások aránya 2020-ra elérte a kétharmadot, tavaly pedig 70 százalék fölé nőtt.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!