1p

Mi lesz a privát vagyonokkal?

Vagyonadó, bizalmi vagyonkezelés, alapítványok, magántőkealapok – 2026 fordulópontot hozhat.
Ne hozzon fontos döntéseket a legfrissebb információk nélkül!
Vegyen részt a Klasszis Investment & Wealth Management Summit 2026 konferencián, és hallgassa meg a legjobb szakértőket!

Részletek és Early Bird jelentkezés >>

Magyarországon építi fel első európai gyárát a Lenovo, a termelés 2021 elején már el is kezdődhet – jelentette be a külgazdasági és külügyminiszter.

Szijjártó Péter közölte, hogy a kínai cég számítógépgyártó üzeme a Pest megyei Üllőn épül fel 8,2 milliárd forintból. A beruházás több szakaszban csaknem ezer új munkahelyet teremt, és a legkorszerűbb technológiákat telepíti Magyarországra, a kormány ezért 2 milliárd forinttal járul hozzá a 30 ezer négyzetméteres gyártócsarnok költségeihez – tette hozzá.

A tárcavezető szerint az állami támogatást az is indokolja, hogy a Lenovo az itt készülő termékek több mint 90 százalékát külföldön értékesíti, így jelentős összeggel gyarapítja az exportteljesítményt. A beruházás ráadásul felgyorsítja a tudás- és fejlesztésközpontú termelés térnyerését, ezért mind a magyar gazdaság, mind a magyar mérnökök számára nagy lehetőségeket tartogat – tette hozzá.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!