A Slovnaft élén két évtized után kerül sor vezetőváltásra, Világi Oszkár a vállalat eddigi vezérigazgatója és igazgatótanácsának elnöke a cég történetében a leghosszabb ideig töltötte be ezeket a posztokat – közölte a cég, amit az MTI is jelentett. Hozzátették: Világi Oszkár továbbra is részese lesz a Mol vezetésének, mint az igazgatótanács tagja, illetve a Mol Csoport legfelsőbb végrehajtó bizottságának tagja.
Fotó: MTI/Bruzák Noémi
A Slovnaft új vezérigazgatója és igazgatótanácsának elnöke, Szabó Gábor a Mol Csoport legtapasztaltabb menedzsereinek egyike, a Slovnaft vezetése mellett továbbra is betölti majd a Mol Csoport Downstreamért felelős alelnöki posztját is – írták.
Szabó Gábor 1999-ben a pozsonyi Közgazdasági Egyetemen, illetve a kassai vállalatgazdasági tanszéken végzett, 2001-ben lépett be a Slovnaftba, ahol az azóta eltelt években különböző vezetői posztokat töltött be Szlovákiában és külföldön egyaránt.
Világi Oszkár a közlemény szerint kulcsszerepet játszott a Mol Csoport Slovnaftba történt belépésében, illetve a két vállalat ezt követő integrációjának folyamatában. 2006-ban került a Slovnaft vezérigazgatói posztjára, majd három évvel később a cég igazgatótanácsának élére.
„Vezetése alatt a Slovnaftnak sikerült megbirkóznia a globális pénzügyi válsággal, a Covid-járvánnyal és az ukrajnai háború következményeivel. Ezzel egyidejűleg a vállalat megvalósította történetének legnagyobb – mintegy kétmilliárd eurós – beruházási programját. Felújította az Adria-kőolajvezetéket, beüzemelte kulcsfontosságú petrolkémiai egységét, az LDPE4-et, illetve végrehajtotta üzemanyagtöltőállomás-hálózatának – a Fresh Corner nevet viselő koncepció mentén történő – transzformációját is. A vállalat egyidejűleg megerősítette regionális pozícióját, és kiterjesztette tevékenységi körét Csehországba és Lengyelországba is” – írta közleményében a pozsonyi vállalat.
