2p

A magyar logisztikai cég képviselői Varga Mihály pénzügyminisztert kísérték el Amerikába, az Amazonnal és a Paccarral is tárgyaltak.

Stratégiai innovációs együttműködésről tárgyaltak a Waberer’s vezetői az Egyesült Államokban. A vállalat képviselői a Tesla központjában az elektromos kamionok teszteléséről és európai bevezetésének lehetőségeiről, az Amazonnál a partneri kapcsolat mélyítéséről egyeztettek, valamint a DAF anyavállalatánál, a PACCAR cégcsoportnál is tárgyalásokat folytattak , közölte a Waberer’s szerdán.

A Waberer’s szívesen tesztelné, illetve nyitott akár a Tesla elektromos kamionjainak európai bevezetésére. Erről és a két vállalat közötti tárgyalások folytatásáról is egyeztettek a Tesla fremonti központjában a Waberer’s vezetői a múlt héten, akik Európából elsőként maguk is kipróbálták a hosszútávú fuvarozásra szánt nyergesvontatót, a Tesla Semit.



Az Amazon központjában Susan Pointer és Dave Bozeman alelnökökkel egy augusztusi európai tárgyalássorozat előkészítéséről és az európai szállítmányok célba juttatása kapcsán stratégiai együttműködésről egyeztetett a Waberer’s, beleértve az innovációs trendek hatékonyabb gyakorlati alkalmazását. A tárgyaláson az ún. okos raktározásról, az önvezető és alternatív meghajtású gépjárművek használatáról, a digitalizációról, illetve az automatizált rendszerek előnyeiről is szó volt.

Az amerikai tárgyalássorozat részeként a Waberer’s képviselői a PACCAR cégcsoportnál is látogatást tettek, ahol a fejlesztés alatt álló elektromos és önvezető járművek tesztje, illetve bevezetése volt a téma. A PACCAR a DAF tehergépkocsik beszállítójaként a Waberer’s fontos partnere.

A Waberer’s irányítói Varga Mihály pénzügyminiszter vezetésével, üzleti delegáció résztvevőjeként látogattak el a három, az innováció területén úttörő vállalat központjába.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!