4p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Kisbefektetőkből online támogatói közösséget szervezett a Tesla védelmében Elon Musk. A rajongói tábor ugyanakkor nem csak pénzügyi védelmet jelent a társaságnak, de egyfajta szellemi védernyőt is azzal, hogy a közösség kíáll a Tesla technológiai törekvései mellett.

Elon Musk, a Tesla vezérigazgatója globális, online rajongói tábort hozott létre elektromosautós cége kisbefektetőiből. A tagok jó része pedig nem rövidtávú üzleti érdekből csatlakoztak a társasághoz, hanem azért, mert elkötelezettek a vállalat által vallott elvek és eszmények mellett, támogatják a cég hosszútávú technológiai és környezeti törekvéseit, ugyanakkor sajátos küzdelmet is folytatnak azok ellen, akik shortolással és egyéb praktikákkal a Tesla ellen próbálnak tenni.

A Tesla online rajongói azért, hogy hangjukat érdemben hallassák, létrehozták a Third Row névre hallgató podcastot, emellett dedikált YouTube-csatornát is létesíttettek, mindezt azért, hogy megszólalásaikkal rendszeresen kiálljanak a cég mellett.

Elon Musk a cégvezetők körében szoktalanul szoros kapcsolatot ápol a szimpatizánsaival.
Elon Musk a cégvezetők körében szoktalanul szoros kapcsolatot ápol a szimpatizánsaival.

Ez az online térben megszervezett kisbefektetői érdekközösség napi tweetjeikkel és az alkalmanként megszervezett személyes találkozókkal egyfajta védőernyőt tartanak Musk cége fölé, ami még arra is alkalmas, hogy a Tesla-részvények esésének mértékét mérsékeljék, és megvédjék a cég értékpapírjait a shortolókkal szemben - írja a Financial Times.

A múlt héten a Tesla 105 millió dolláros eredményt jelentett be a negyedik negyedévre, a cég részvénye pedig idén 79 százalékkal nőtt. Az ilyen típusú növekedést elsősorban intézményi befektetők és az automatizált tőzsdei  kereskedéskedelem algoritmusai vezérlik, de a lakossági kisbefektetők is szerepet játszanak benne.

A Tesla az úgynevezett Robinhood részvénykereskedelmi applikációban a 15. legnépszerűbb részvény a befektetők körében, több mint 150 000 felhasználó birtokol Musk-féle értékpapírokat.

A milliárdos alapító a klasszikus „Mi és Ők” felállást használja a kisbefektetői online rajongói bázis és a Wall Street nagybefektetői közötti állapot leírására. Elon Musk egy 2018-as tweetjében közölte, hogy képes biztosítani a finanszírozást a Tesla magántulajdonba juttatásához, az azt követő online megbeszélésen pedig ígéretet tett a lakossági kisbefektetőknek, hogy meg fogják találni annak a módját, hogy részvényesekként ők továbbra is tényezők maradhassanak.

A múlt héten a Tesla egyik nyilvános konferenciáján, ahol a cég pénzügyi helyzetéről esett szó, Elon Musk úgy fogalmazott, hogy a lakossági befektetőknek számos esetben sokkal reálisabb képük van a Tesla pénzügyi helyzetéről, mint egyes elemzőknek, a találkozón pedig el is utasította az egyik jelenlévő elemző kérdésének megválaszolását, mondván, az unalmas és nem releváns, helyette pedig hosszan beszélgetett Galileo Russellgel, egy jelen lévő lakossági befektetővel.

Galileo Russell egy dedikált YouTube-csatornát működtet, a HyperChangeTV-t, ahol a cégről mindig támogatólag beszél, meghívja a stúdióba Musk-ot, látogatást tesz Tesla-gyárakban. A csatorna ráadásul teljes munkaidős állássá vált, amely „hat számjegyű bevételt” eredményez számára.

"Úgy hiszem, hogy a Wall Street-i építménye hamarosan össze fog omlani. Az emberek már nem hallgatnak az elemzőkre, akikről bebizonyosodott, hogy tévedtek a század egyik legnagyobb és legjelentősebb pénzügyi krízisekor"

- mondta Russell.

Az online támogatói közösség nem érzi úgy, hogy a Tesla kihasználná őket, a Third Row podcastban egyikőjük úgy nyilatkozott, hogy ők támogatják azt a technológia megújulást, amit a cég képvisel, és nagyra értékelik Musk tevékenységét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!