3p

A cég azután jelentette be a tervét, hogy a G7.hu szerdán saját értesüléseiből cikket írt róla. De az Audi a lap által említett létszámot nem erősítette meg, nem is cáfolta, erről egyszerűen nem beszélnek.

Az Audi Hungaria Zrt. nem bocsátja el munkavállalóit, azonban a határozott idejű munkaszerződéseket  - ahogy korábban is - korlátozott számban hosszabbítja meg a piaci igényektől és az abból kialakított mindenkori termelési programtól függően - tájékoztatta a győri székhelyű vállalat csütörtökön az MTI-t. A cég egy nappal azután fordult a távirati irodához, hogy a G7.hu saját értesülései alapján cikket írt a várható fejleményekről.

Az Audi azzal indokolja a lépést, hogy a motorgyártásban a hagyományos típusok közötti eltolódások és a kisebb komplexitású, új elektromotorok gyártásának térnyerése kihat a létszámigényre, így a foglalkoztatási struktúrára is. A vállalat erre az új kihívásra még nincs felkészülve, ez a következő öt-hat év programja.

Azt írják, az elektromobilitás és a digitalizáció irányába tartó átalakulási folyamat hatással van a foglalkoztatási struktúrára is, de a cél az, hogy minden esetben biztosítsák a törzsállomány, azaz a határozatlan idejű munkaszerződéssel rendelkező munkavállalók hosszú távú foglalkoztatását. Megjegyzik viszont, hogy dolgozóiknak igény szerint akár más-más vállalati területeken kínálhatnak majd munkát. Mindemellett a törzsállományt képező szakembereket mind a tervezett, mind a nem tervezett fluktuáció függvényében csak korlátozottan pótolják.

A G7 szerdán azt írta, forrásaik szerint a munkavállalóknak nagyjából egy hónapja jelentette be a gyár vezetése, hogy 1200 emberrel csökken a dolgozók száma a közeljövőben a világ legnagyobb motorgyárában. Ez a jelenlegi állomány közel tíz százaléka. Szimacsek Tibor, az Audi Hungária Független Szakszervezet kommunikációs munkatársa azt mondta a lapnak, hogy az elmúlt hónapokban több olyan határozott szerződéssel rendelkező munkatársról tudnak, akiknek az Audi valóban nem kínált fel új szerződést. Szimacsek szerint nagyjából április óta tart ez a folyamat, azt azonban nem tudta megmondani, hogy hány embert érintett. Azt is elmondta, neki nincs tudomása a munkáltató ezzel kapcsolatos jövőbeni terveiről, így nem tud arról, hogy 1200 fővel csökkenne a dolgozói létszám.

Az Audi Hungaria Zrt. árbevétele tavaly 2,3 százalékkal 7,377 milliárd euróra (2409 milliárd forint) csökkent 2017-hez képest. 2018-ban 1 millió 954 ezer 301 motort gyártottak, 10 864-gyel kevesebbet, mint 2017-ben, és százezer autó gördült le a gyártósorról, 5491 darabbal kevesebb, mint 2017-ben. Az Audi Hungaria Zrt. átlagos foglalkoztatotti létszáma a nyilvánosan elérhető adatok szerint 12 726 volt tavaly.

(MTI, G7)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!