2019. május 10. 07:52
MTI

Az árbevételük is a várakozásoknál jobban nőtt.

A Richter Gedeon Nyrt. 121,6 milliárd forint konszolidált árbevételt ért el idén az első negyedévben, ami 6,7 százalékkal nagyobb az előző év azonos időszakában elértnél - közölte a gyógyszeripari vállalat a Budapesti Értéktőzsde honlapján pénteken. Az adózott nyereség 52,0 százalékkal 21,6 milliárd forintra emelkedett az első negyedévben a nemzetközi pénzügyi beszámolási standardok (IFRS) alapján készült gyorsjelentés szerint.

A Portfolio.hu által készített elemzői konszenzus szerint az összes árbevétel 5,5 százalékkal 120,2 milliárd forintra emelkedhetett 2019 első negyedévében, az adózott nyereség pedig 26,6 százalékkal 18,4 milliárd forintra.

A jelentés szerint a csoport árbevételének emelkedését meghatározta a nagy- és kiskereskedelmi szegmens árbevételének bővülése, ami elsősorban a romániai nagy- és kiskereskedelmi szegmens forgalomnövekedésből adódott. A negyedév forgalmára ugyanakkor negatívan hatott a méhmióma elleni gyógyszer, az Esmya árbevételének 62,5 százalékos, 3,1 milliárd forintos visszaesése az előző évhez képest - írták.

A jelentés szerint a devizaárfolyam-változások hatása 2,927 milliárd forinttal növelte a forintban kifejezett árbevételt. Ez elsősorban a dollár/forint éves átlagárfolyamának 10,6 százalékos erősödéséből adódik, amit részben ellensúlyozott a rubelnek a forinthoz viszonyított árfolyama, amely 4,3 százalékot veszített értékéből. Változatlan árfolyamon számolva az első negyedévében a konszolidált árbevétel 118,6 milliárd forint volt. A működési költségek 10,1 százalékkal 52,7 milliárd forintra nőttek az időszakban.

A csoport pénzügyi eredménye 5,2 milliárd forint nyereséget tett ki az első negyedévben a bázisévben elszámolt 2,3 milliárd forint veszteséggel szemben. Az anyavállalat tulajdonosaira jutó adózott eredmény 22 milliárd forint volt, ami 7,5 milliárd forinttal 51,8 százalékkal haladta meg az elmúlt év azonos időszakában elértet.

Az árbevétel Magyarországon 10,8 milliárd forint lett, ami forintban 0,3 százalékos növekedés. Az Európai Unióban, a magyarországi piac nélkül, az árbevétel 49,7 milliárd forintot tett ki, ami 1,8 százalékos csökkenés a bázishoz képest. A főbb piacok teljesítményéből kiemelkedik az Egyesült Államokban elért jelentős, forintban csaknem 175 százalékos bevételnövekedés, de Ukrajnában, és a latin-amerikai piacokon is kétszámjegyű növekedést mértek.

A Richter részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek. A csütörtöki kereskedésben a papírok árfolyama 60 forinttal 5815 forintra erősödött. Az elmúlt évben a legmagasabb árfolyama 6020 forint, a legalacsonyabb 4468 forint volt.

3 millió forintból mindent elérhetsz

A céljaidhoz elég lenne 3 millió forint? A legjobb személyi kölcsönökkel felújíthatod a lakásod, lecserélheted az autód, de saját vállalkozásodat is beindíthatod. Használd személyi kölcsön kalkulátorunkat és legyen tiéd a legkedvezőbb hitel a törlesztőrészlet nagysága alapján: a CIB Bank Előrelépő személyi kölcsönének 60 654 forint a havi törlesztőrészlete, a THM pedig 8,17 százalék, de szintén kedvező a Raiffeisen Bank ajánlata: a törlesztőrészlet 60 757 forint, a THM pedig 8,92 százalék. A Cetelem Saját Ritmus kölcsönt 61 767 forintos törlesztőrészlettel és 9,47 százalékos THM-mel érhetjük el. A Budapest Bank Prémium kölcsöne havi 64 152 forintos törlesztőrészlettel és 10,50 százalékos THM-mel lehet a miénk. További ajánlatok, esetleg nagyobb hitelösszeg érdekel? Használd ezt a hitelkalkulátort!