Emeli a béreket a magyar Tesco, az áruházi munkatársak alapbérét idén minimum bruttó 30 ezer forinttal emeli a társaság.
Az áruházi munkatársak alapbére 2025. március 1-től bruttó 390 ezer forintra emelkedik. A toborzás szempontjából kihívást jelentő áruházakban – országszerte azlánc üzleteinek mintegy felében – a lokációs pótlékkal, átlagos műszakpótlékkal, cafeteriával és dolgozói kedvezménnyel együtt az elérhető bruttó jövedelem 530 ezer forintra nő, míg lokációs pótlék nélkül 490 ezer forintra emelkedik – idézi a boltlánc tájékoztatását laptársunk, a Klasszis Médiához tartozó Piac és Profit. Az új logisztikai központban dolgozó fizikai munkavállalók fizetését 2025 januárjától több lépcsőben, összesen 21,3 százalékkal emeli a vállalatot, így például egy komissiózó bruttó alapbére 500 ezer forintra emelkedik március 1-jétől.
Fotó: Depositphotos
A Tesco extra fizetett távollétet tesz lehetővé az édesapák, az örökbefogadást tervezők, a jövőbeli nevelőszülők vagy a fogantatási eljárásban részt vett vevők, továbbá a rokonukat gondozók számára. A Tesco a 35 év alatti munkatársaknak is 25 nap szabadságot biztosít, a súlyos betegség miatti távollétről visszatérőknek pedig lehetősége van, hogy az első négy hétben a szerződéses munkaidő felében dolgozzanak teljes munkabérért. csomag az áruházlánc Tesco Angyal Alapítványa évente több száz rászoruló munkatárs számára összesen több tízmillió forintos anyagi segítséget nyújt, megduplázva a kollégák befizetéseit.