4p

Szijjártó Péter külügyminiszterrel közös találkozón jelentette be legújabb magyarországi fejlesztési programjait a Huawei Technologies. A vállalat a hazai kutatás-fejlesztés, valamint a felsőoktatás támogatása érdekében stratégiai megállapodást kötött a Szegedi Egyetemmel, valamint kihirdette új, közel 1200 tehetséges, leendő magyar IT szakembert támogató ösztöndíjprogramjait.

A hazai kutatás-fejlesztési tevékenység és az információs technológia területén való tehetséggondozás állt a magyar kormány és a Huawei pénteki megbeszéléseinek középpontjában, amely a kínai fővárosban jelenleg zajló „Egy övezet, egy út” nemzetközi gazdaságpolitikai csúcstalálkozó égisze alatt zajlott. Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter Pekingben James Li-vel, a Huawei Technologies európai régiójának elnökével, valamint William Wu-val, a magyar leányvállalat vezetőjével egy komplex kutatás-fejlesztési stratégiáról egyeztetett, melynek keretében a magyar felsőoktatásban tanuló, IKT-szektorban elhelyezkedni vágyó fiatalok támogatásáról, a hazai kutatási-fejlesztési lehetőségekről is tárgyaltak, áll a kínai techóriás közleményében.

A magyar és a kínai fél tárgyalása Pekingben. (Fotó: Huawei)
A magyar és a kínai fél tárgyalása Pekingben. (Fotó: Huawei)

“A magyar gazdaságot a tudásra és az innovációra kell építeni, mivel tisztán látszik, hogy a befektetésekért folytatott versenyben a digitális környezet kialakítása lesz az egyik legfontosabb tényező a jövőben. Ezzel egyidejűleg pedig az is világos, hogy a jól képzett pályakezdők elhelyezkedése szempontjából a technológiai beruházásoknak kulcsszerepük van”– hangsúlyozta Szijjártó Péter külügyminiszter. „A Huawei megjelenése a kutatási-fejlesztési, valamint a felsőoktatási szektorban újabb lehetőséget teremt a hazai tehetségek és a piaci szereplők együttműködéséhez. Ez a tudástranszfer olyan innovatív technológiák megismeréséhez segíti hozzá a fiatal magyar IT szakembereket, amelyeknek köszönhetően Magyarország a digitális fejlődés következő szintjére léphet” – tette hozzá a miniszter.

A Huawei a találkozón bejelentette, hogy szándéknyilatkozatot ír alá a Szegedi Egyetemmel, ezzel bekapcsolódik a hazai kutatás-fejlesztésbe. Az SZTE TTIK Szoftverfejlesztés Tanszékével közös együttműködést közel egy éves egyeztetés előzött meg, amelynek keretében a vállalat a Gyimóthy Tibor professzor által vezetett, szoftverminőséggel és annak vizsgálatával kapcsolatos kutatás-fejlesztési tevékenységet támogatja majd. 

A Huawei Technologies elkötelezett az IKT-szektor iránt érdeklődő fiatal magyar tehetségek támogatása mellett, ezért további három társadalmi felelősségvállalási, tehetséggondozási programot is bejelentett Pekingben.  Az Ezer álom (One Thousand Dreams Program) elnevezésű kezdeményezés ezer, az infokommunikációs szektor területén kiemelkedő tehetségű fiatal képzését tűzte ki célul 16 közép-kelet-európai országban, köztük Magyarországon. A vállalat a program során a következő öt évben mindegyik érintett országban ezer könyvet adományoz az egyetemi könyvtáraknak, illetve további ezer játékot ajánl fel a gyermekkórházak számára. A kezdeményezés célja, hogy hosszú távú és fenntartható ösztöndíj-lehetőséget teremtsen a régió fiataljainak, és ösztönözze őket arra, hogy az IKT-ágazatban dolgozzanak, segítve országaikat a jövő intelligens társadalmának építésében. 

James Li, a Huawei észak-közép-kelet-európai régiójának elnöke, a Huawei csoport igazgatótanácsi tagja elmondta: "Nem elegendő csupán a jövő digitális világának hálózatba kapcsolásáról beszélni. A Huawei Technologies még több embert szeretne megismertetni a digitális technológiák előnyeivel, biztosítani számukra a digitális tudás elérését és ismeretét. A ma elindított Ezer álom szociális támogató program egy ötéves, folyamatos beruházás, amellyel reményeink szerint javítani tudjuk a közép- és kelet-európai országok fiataljainak digitális készségeit. Szeretnénk, ha minél többen éreznének szenvedélyt a tudományok iránt, hiszen a fiatalok a jövő digitális világának reménységei.”

A Huawei az Ezer Álom kezdeményezés mellett elindítja magyarországi mérnöki tréning programját, továbbá folytatja a vállalat globális, évek óta sikeresen működő „Seeds for the future” nevű ösztöndíját is. E két program keretében a vállalat közel 200 magyar fiatal tehetség számára nyújt támogatást a következő öt évben.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!