2p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Az amerikai elnök a sikeres felbocsátásra azt is elmondta, hogy az USA márpedig semmilyen területen nem lesz második.

"Nem lehetsz első a Földön, ha második vagy az űrben" - jelentette ki az amerikai elnök a floridai Kennedy Űrközpontban tartott beszédében szombaton, miután sikeresen felbocsátották a SpaceX űrrakétáját, fedélzetén két amerikai asztronautával.

Donald Trump hangsúlyozta, hogy a modern világot azok az emberek építették fel, akik mertek kockázatot vállalni. Közéjük sorolta Elon Muskot, a SpaceX magánvállalat alapítóját és vezetőjét is, majd leszögezte, hogy a kreatív magánszektorral történő együttműködés lesz az amerikai űrkutatás és űrhajózás jövője.

Trump emlékeztetett arra, hogy az Egyesült Államok a Marsra készül expedíciót küldeni, a Holdra indítandó űrhajón pedig női asztronauta is helyet kap. Hangsúlyozta, hogy országa a világűrbe soha nem látott fejlettségű fegyverrendszereket telepít majd, amelyek tervezése már folyamatban van.

Azt mondta, az Egyesült Államok visszanyerte a világban betöltött vezető szerepét és tekintélyét. "Semmilyen területen nem leszünk másodikak" - jelentette ki, hozzátéve, hogy kormányzata teljesen újraépíti az ország haderejét, ennek keretében pedig űrhaderőt hoz létre.

Az ünnepségen Trump mellett jelen volt Elon Musk is, akinek egyébként a sikeres szombati felbocsátás előtti napon indításkor felrobbant az egyik kísérleti rakétája egy dél-texasi telepen. A detonációban senki sem sérült meg.

A SpaceX helyi idő szerint szombat délután bocsátotta fel sikeresen Floridából az űrhajóját két asztronautával a fedélzetén. Ezzel kilenc év után először indultak a Nemzetközi Űrállomásra űrhajósok az Amerikai Egyesült Államokból. A Crew Dragon nevű űrhajón Robert Behnken és Douglas Hurley veterán asztronauták foglalnak helyet. Ez az első alkalom az amerikai űrhajózás történetében, hogy a NASA magáncéggel együttműködve indít űrexpedíciót. A dokkolás a start után 19 órával várható.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!