2018. július 22. 12:22
MTI

Új vezérigazgatót neveztek ki a Fiat Chrysler Automobiles (FCA) élére, miután a tisztséget eddig betöltő, néhány hete vállműtéten átesett 66 éves Sergio Marchionne egészségi állapota váratlanul romlott.

Az igazgatótanács szombaton Mike Manleyt, Sergio Marchionne egyik legközelebbi munkatársát, a Jeep és a Ram eddigi márkaigazgatóját állította a cég élére.
   
A Ram pickup adja a Fiat Chrysler nyereségének nagyobbik részét. A Jeep eladása 2009 óta - amikortól Mike Manley felügyeli a márkát - csaknem a négyszeresére nőtt. Tavaly több mint 828 ezer Jeep autót értékesítettek világszerte.
   
"Sergio Marchionne már korábban bejelentette, hogy 2019 elején lemond, ezt a folyamatot az igazgatótanács döntése csak felgyorsította" - áll a cég közleményében.

Marchione (szemüvegben) és Manley Marchione (szemüvegben) és Manley

   
Sergio Marchionne júniusban ismertette cége 2022-ig szóló stratégiáját. Akkor bejelentette, hogy komoly összegeket költenek elektromos autók gyártására, de hozzátette: továbbra is a belső égésű motor lesz a domináns.
   
Sergio Marchionne egyben a Ferrari elnök-vezérigazgatója is volt. Helyére Louis Camillerit választották, aki korábban hosszabb ideig a Philip Morris International vezérigazgatója volt.   

A Fiat Chrysler Automobiles július 25-én ismerteti negyedéves eredményeit.   


A cég tavaly rekordszintű, 3,5 milliárd euró profittal zárt az egy évvel korábbi 1,8 milliárd euró nyereség után. A világ hetedik legnagyobb autógyára 4,7 millió gépkocsit értékesített, körülbelül ugyanannyit, mint 2016-ban.

Hitelre van szükséged?

Találd meg a legideálisabb kölcsönt az Mfor és a Bank360 közös kalkulátoraival! Ha kevesebb mint 5 millió forintra van szükséged, tucatnyi kedvező kamatozású személyi kölcsönt hasonlíthatsz össze a Személyi Kölcsön Kalkulátorral. Ha lecserélnéd a régit, vagy megtaláltad álmaid járgányát, egy olcsó autóhitellel akár már néhány napon belül a volán mögé ülhetsz az Autóhitel Kalkulátor segítségével. Nagyobb terveid vannak és több pénz kell? A lakásvásárlásra fordítható hitelek között hatalmasak az eltérések, ilyenkor érdemes csak igazán összehasonlítani az ajánlatokat! 

A Bank360 és az Mfor összegyűjtötte, hogy melyek február legkedvezőbb hitelei:

Ha jól jönne 1,5 millió forint, a Raiffeisen Bankot érdemes most felkeresni, mivel a személyi kölcsön 30 379 forintos törlesztőrészlet mellett lehet a tiéd 60 hónapos futamidővel. 3 millió forintra lenne szükséged autóvásárláshoz? A CIB Banknál már 60 654 forintos havi törlesztéssel igényelheted jövedelemérkeztetéssel. Az Erste Banknál igényelhető lakáshitellel pedig 10 millió forintot vehetsz fel 20 éves futamidőre havi 54 712 forintos törlesztőrészlettel.

Másfajta kölcsönt keresel? Ez a kalkulátor segíthet megtalálni azt a hitelt, amit keresel.