2p

A koronavírus-járvány gazdasági hatásainak enyhítése érdekében a  Debrecen Nemzetközi Repülőtér újabb támogatást kap a kormánytól a kedden este megjelent Magyar Közlönyben olvasható határozat szerint. 

A repülőtér működtetéshez 698 097 528 forint költségvetési támogatást kap a  Debrecen International Airport Kft., amely egyébként egy nemrég megszavazott előterjesztés alapján 51 százalékban állami tulajdonba kerülhet - miután elfogadta a debreceni közgyűlés, hogy  az önkormányzat ingyen átadja az államnak a Debrecen International Airport Kft.-ben meglévő 51 százalékos tulajdonrészét.

Emellett a kormány a repülőtér fejlesztéséhez 2 354 047 500 forint költségvetési támogatást nyújt Debrecen Megyei Jogú VárosÖnkormányzata javára. A fentebb idézett közgyűlési határozat után az hangzott el: 2,4 milliárd forintból új tűzoltólaktanyát építenek, speciális repülőtéri tűzoltók állnak munkába, és megkezdődik az új kifutópálya tervezése - ennek lehet fedezete a mostani támogatás.

Fotó: debrecen.hu
Fotó: debrecen.hu

A forrásokat Varga Mihály pénzügyminiszternek a külgazdasági és külügyminiszter bevonásával kell előteremtenie. Szijjártó Péternek emellett azt is feladatul szabja a kormányhatározat, hogy tegye meg a szükséges notifikációs eljárás lefolytatásával kapcsolatos intézkedéseket - ez az Európai Unióval történő egyeztetést takarhatja, mivel a repterek, légitársaságok állami támogatása szigorú uniós szabályok betartása mellett lehetséges.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!