5p

A Visa Inc. mai napon közzétett új elemzése szerint a mesterséges intelligenciát alkalmazó Visa Advanced Authorization (VAA) megoldás segítségével a pénzintézeteknek éves szinten mintegy 25 milliárd dollár összegű csalást sikerült megelőzniük, biztonságosabbá téve ezáltal a globális fizetési ökoszisztémát a kereskedők és a fogyasztók számára egyaránt, áll a cég által kiadott közleményben.

A VAA egy átfogó kockázatkezelő eszköz, amely valós időben figyeli és értékeli ki a Visa globális fizetési hálózatán, a VisaNeten végbemenő tranzakció-hitelesítéseket, elősegítve, hogy a pénzintézetek azonnal azonosíthassák az új csalásmintákat és trendeket, és reagálhassanak azokra.

A Visa tavaly több mint 127 milliárd, a kereskedők és a pénzintézetek között a VisaNeten folytatott tranzakciót dolgozott fel, és mesterséges intelligencia alkalmazásával a tranzakciók mindegyikét elemezte (egy tranzakció elemzése mintegy egy milliszekundumot vett igénybe), hogy a pénzintézetek jóváhagyhassák a jogszerű vásárlásokat, ugyanakkor gyorsan azonosíthassák és megelőzhessék a csalárd tranzakciókat. 

„A fizetések terén az egyik legnagyobb kihívást a számlatulajdonosok által végrehajtott jó tranzakciók és a csalók által megkísérelt rossz tranzakciók olyan módon történő szétválasztása jelenti, hogy az ne okozzon fennakadást a folyamatban” – mondta Melissa McSherry, a Visa Data, Risk and Identity Products and Solutions részlegének alelnöke és globális vezetője. „A Visa volt az első olyan fizetési hálózat, amely 1993-ban elsőként alkalmazta az ideghálózat-alapú mesterséges intelligenciát a tranzakciók kockázatosságának valós idejű elemzésére, ami azonnali hatást gyakorolt a csalásokra. Az emberi szakértelem és a technológiai innováció közötti megfelelő egyensúly megteremtésével egyre tovább fejlesztjük kapacitásainkat, kihasználva, hogy a mesterséges intelligencia terén elért új áttörések folyamatosan tágítják a lehetőségek határait.”

A pénzintézeteket illetően a fizetési folyamatban bekövetkező fennakadások az adott fizetési kártya használatának abbahagyását is jelenthetik. A Javelin Strategy & Research tanulmánya feltárta, hogy a hamis elutasítást elszenvedő kártyabirtokosok több mint fele (51%) egy másodlagos fizetési kártya használatával fejezte be a vásárlást ugyannál a kereskedőnél, aminek eredményképpen a versenytárs kártyája lehet a fizetésekre használt első számú kártya a pénztárcában.  A fennakadás megszüntetése azonban nem mehet a csalások azonosításának és megelőzésének rovására. A National Retail Federation és a Forrester felméréséből kiderül, hogy a kereskedőknél a fizetésekhez kapcsolódóan felmerülő legelső számú kihívás a csalás: a felmérésben részt vevők 55 százaléka vélekedett így.  

A Visa Advanced Authorization egy csalásmegelőző réteg, amely a pénzintézetek és a kereskedők számára azért előnyös, mert elősegíti a kockázatok csökkentését és a csalások visszaszorítását, a fizetésiszámla-tulajdonosok számára pedig azért, mert segít a hamis elutasításokból eredő fennakadások csökkentésében. A Visa Advanced Authorization technológiát 129 országban több mint 8000 pénzintézet használja.

Csalásmegelőzés szinte fénysebességgel
A Visa úttörő módon elsőként használt az emberi agyról modellezett ideghálózatokat mesterséges intelligenciát alkalmazó platformjának működtetéséhez a lehetséges csalások azonosítására. Ez a technológia gyorsabb és alaposabb információkat biztosít a korábban ismeretlen összefüggések révén. A Visa Advanced Authorization megoldásnak köszönhetően a kereskedők és a pénzintézetek az alábbi előnyöket élvezhetik:

•    A gépi tanulási modellek valós időben vizsgálnak meg minden egyes tranzakciót a csalás jelei után kutatva (megvizsgálják a tevékenységeket, a mintákat és több mint 500 kockázat-attribútumot), mindössze körülbelül egy milliszekundum alatt. 
•    Kockázatpontozás, amelyet a Visa megoszt a számlatulajdonos pénzintézetével, ahol döntés születik a tranzakció jóváhagyásáról vagy elutasításáról, vagy a tranzakció megjelöléséről a számlatulajdonossal való későbbi egyeztetéshez.
•    A jó tranzakciók azonosításának képessége még az új vagy a kártyát ritkán használó vásárlók esetén is, ami csökkenti a hamis elutasítások valószínűségét.
•    Valós idejű hitelesítés integrált, globális prediktív analitika alkalmazásával a csalás azonosítása és megelőzése érdekében.

A Visának sikerült a globális csalási rátát minden idők legalacsonyabb szintjén – 0,1% alatt – tartania egy többrétegű megközelítés révén, melynek lényege az emberi intelligenciába és a technológiába, mint például a mesterséges intelligenciába való befektetés. Ezzel a kockázatok kezelését elősegítő eszközöket, erőforrásokat és kontrollt adott a fogyasztók és az ügyfelek kezébe, továbbá olyan irányítási folyamatokat hozott létre, amelyeknek köszönhetően a vállalkozások és a szabályozó szervezetek gyorsan reagálhatnak.  

„A fogyasztók az összes fizetési hálózat közül a Visát tartják a legmegbízhatóbb vállalatnak a pénzügyi vagy a fizetési szolgáltatások területén, és szerintünk ez a Visa csalások megszüntetésére és a fizetési ökoszisztéma védelmére irányuló töretlen elkötelezettségének köszönhető” – fejtette ki McSherry

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!