Bár Hosszú Katinka 2025 januárjában hivatalosan is bejelentette visszavonulását, vitathatatlanul minden idők egyik legsikeresebb és legismertebb magyar sportolója marad, aki még aktív karrierje során több céget grundolt össze magának. Az egykori „Iron-cégek”, amelyek elnevezése a Hosszú személyes márkájaként használt „Iron Lady” becenévből jött, mostanra már nagyrészt elhagyták ezt a jelzőt.
A cégközlönyben március 12-én megjelent hirdetmény szerint április 30. után pedig már csak egyetlen Iron-cég marad, az Iron International, miután az Iron Corporation Kft. az úszónő első cége beolvad a Katinka & Co. Kft.-be, és megszűnik.
A 2013-as évjáratú Iron Corporationt még korábbi edzőjével és párjával, Shane Tusuppal együtt alapította Hosszú Katinka, a sportkarrierhez kötödő reklám- és marketingmegjelenések mellett az egykor még működő Iron Lady-webshopot üzemeltette a vállalkozás. Ez a merchandise termékek mellett például a Hosszú Katinka-képregényt is árulta – a honlap még 2019 elején állt le, ahogy arról laptársunk, a szintén a Klasszis Média által kiadott Privátbankár is írt cikkében.
Fotó: Depositphotos
A vállalkozásból Tusup 2019 augusztusában szállt ki, az Iron Corporation azóta gyakorlatilag tetszhalott állapotban van. 2020-ban bonyolított utoljára mérhető árbevételt, ekkor 5,18 millió forint jött be, amelyhez 9,14 millió forintos veszteség társult. Azóta szintén csak a mínuszokat termelte, évente pár millió forintot, ezek fedezéséhez azonban elegendőnek bizonyult a saját tőke, amely még a 2024-es beszámoló leadásakor is 26,03 millió forint volt – ennek legnagyobb részét az évek során felhalmozódott eredménytartalék adta.
A cégközlönyben megjelentek szerint a beolvadás után az egyébként is rendkívül stabil anyagi helyzetben lévő Katinka & Co. Kft. teljes saját tőkéje 297,88 millió forintról 323,79 millió forintra emelkedik majd.
A tulajdonosok pedig arról is döntöttek, hogy a jegyzett tőkét is megemelik, 3 millióról 6 millió forintra. A megszűnő cég adósságát is átveszi a jogutód, így a rövidtávú kötelezettségek sorában a korábbi 7,12 millió forint helyett 34,67 millió forint szerepel majd a tervek szerint.
Az ügyvezetőként Hosszú Katinka testvérét feltüntető Katinka & Co. az úszónő és férje, Layber-Gelencsér Máté tulajdonában van, és 2024-ben kifejezetten kifejezetten rossz évet zárt: 69,19 millió forintos árbevétel mellett 73,43 millió forintos veszteséget könyvelt el, viszont 43,77 millió forintos osztalékot is kifizetett.
Nem nyúltak a bedőlt éttermet üzemeltető céghez
Hosszú Katinka vendéglátóipari álmai nem jöttek be, hiszen 2024 áprilisában bezárt a rövid életű Koool by Katinka bisztró, amely az V. kerületben, Budapest szívében várta a vendégeket. A mindenmentes éttermet a Facebook-oldalon megjelent poszt szerint a „gazdasági helyzetre” hivatkozva zárták be, ezt pedig az üzemeltető HK Superfood Kft. eredménye is megerősítette. A 2024-es beszámolóban 41,38 millió forintos árbevétel mellett méretes, 52,99 millió forintos bukást könyvelhetett el a cég.
A cégközlöny szerint a HK Superfood Kft. beolvadásáról a Katinka & Co.-ba egyelőre még nincsen szó, nem elképzelhetetlen tehát, hogy Hosszú még nem tett le az étterem újranyitásáról.

