Az Abu Dhabiban rendezett Fenntarthatósági Héten vendégeskedő Aleksandar Vucic szerb államfő bejelentette, hogy tárgyalni fog Mohamen bin Zajeddel, az Egyesült Arab Emírségek vezetőjével, s ez a találkozó nagyon fontos lehet. Arra a kérdésre válaszolva, hogy a magyar Molnak, vagy az arab állam vállalatainak van-e nagyobb esélye a NIS-ben meglévő orosz tulajdonrész megvásárlására, Vucic közölte: az is előfordulhat, hogy minkét érdeklődő szerez tulajdont – írja a HVG.
Az Ön által említett mindkét jelentkező esélyes, de az is lehet, hogy mindkettő részesedik majd. 2-3 napon belül tudni fogja – válaszolta a politikus.
Fotó: MTI/Miniszterelnöki Kommunikációs Főosztály/Benko Vivien Cher
A HVG belgrádi értesülései szerint csütörtökön a szerb fővárosban a szerb energetikai miniszterrel tárgyal majd Szijjártó Péter magyar külügyminiszter.
A NIS-ben az Orosz Gazprom Nyefty a fő tulajdonos 42,73 százalékkal, a Gazprom pedig 13,73 százalékot birtokol. A maradék részből 24,37 százalék a szerb államé, a több pedig kisebb részvényesek tulajdonában van. Az orosz részt azért kell eladni, mert a Gazpromra és ezen keresztül a NIS-re is kiterjednek az Ukrajna elleni orosz agresszió miatt bevezetett amerikai szankciók. A szankciók miatt Szerbia már nem kap kőolajat az Adria vezetéken.
