2p

Huibert Vigeveno lesz a vállalat új csoportszintű vezérigazgatója, Lakatos Benjamin az Igazgatóság elnökeként folytatja.

Az elmúlt évek dinamikus növekedése lehetővé tette a MET Csoport számára, hogy első számú vezetői szinten is fontos változást hajtson végre, amelynek célja az üzleti teljesítmény további erősítése, az ügyfélkör bővítése és a terjeszkedési tervek felgyorsítása.

A MET üdvözli a cégcsoport élén Huibert Vigevenót, a nemzetközi energiaipar egyik kiemelkedő szakemberét, aki 30 éves sikeres Shell-karrier után csatlakozik a vállalathoz csoportszintű vezérigazgatóként.

Huibert Vigeveno jelentős tapasztalattal rendelkezik komplex szervezetek irányításában. Legutóbb a Shell globális Vezető Testületének (Executive Committee) tagjaként, valamint a Downstream – Megújulók és Energetikai Megoldások – üzletág igazgatójaként dolgozott, ahol üzletágon és földrajzi területeken átívelő ügyfélérték-ajánlatot alakított ki, és több mint 30 ezer fős szervezetet vezetett. Ezt megelőzően a Shell kínai leányvállalatának volt Igazgatósági elnöke, és sikeresen irányította a Shell 53 milliárd dolláros BG Group-felvásárlásának integrációját, amelyet követően a cég átmeneti vezérigazgatójaként tevékenykedett. Huibert Vigeveno a KBR igazgatósági tagja – amely vállalat globális technológiai és mérnöki megoldásokat kínál, és a New York-i Értéktőzsdén jegyzik –, ahol non-executive igazgatóként tevékenykedik.

Lakatos Benjamin, a MET Csoport irányító tulajdonosa és jelenlegi csoportszintű vezérigazgatója megtartja Igazgatósági elnöki pozícióját, és a hosszú távú jövőkép és növekedési stratégia alakítására összpontosít majd.

„Huibert Vigeveno kivételes vezetői képessége, stratégiai szemlélete és operatív tapasztalata új szintre emeli a MET Csoport jövőbeli terveit” – mondta Lakatos Benjamin. „Biztos vagyok benne, hogy Huibert kinevezése tovább erősíti a MET Csoport nemzetközi pozícióját, miközben hűek maradunk független, vállalkozói gyökereinkhez.”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!