2p

A határidő lejárta után adta le mérlegét az üzemeltető.

A hvg.hu cikke szerint visszaesett a BYD Smart Device Hungary Kft. árbevétele: a pátyi gyár 2024-ben 708,9 millió eurós forgalmat ért el, szemben az előző évi 1,243 milliárd euróval, míg a cég adózott eredménye 11,8 millió euróról 9,7 millió euróra csökkent.

A portál emlékeztetett, az üzem kalandos tulajdonosváltásokon van túl, még 2019-ben került a kínai BYD-hoz, miután a szintén kínai Huawei elleni amerikai szankciók miatt az amerikai tulajdonú Flex bezárta pátyi üzemét. A Huawei akkor azt közölte, hogy a BYD ugyanazokat a távközlési hálózati és informatikai berendezéseket – mikrohullámú és adatátviteli antennákat, bázisállomásokat, switcheket, szervereket – gyártja majd tovább, amelyeket korábban is itt szereltek össze.

Összeszerelőüzem

A beszámoló alapján úgy tűnik, hogy a gyár lényegében tranzitállomás a kínai beszállítók és az európai vevők között. A 708,9 millió eurós árbevételből 708,8 millió euró export, ezen belül 691,6 millió euró az Európai Unió országaiba irányuló értékesítés, a belföldi forgalom mindössze 95 890 euró.

A cikk hozzátette, beszerzési oldalon még koncentráltabb a kép: az eladott áruk 594,3 millió eurós beszerzési értékéből 578,4 millió euró harmadik országból érkezett. A kapcsolt vállalkozások között több kínai BYD-leányvállalat is beszállítóként jelenik meg, őket fedheti a harmadik ország. A szolgáltatás-beszerzéseknél ugyan nagyobb az uniós arány, de a volumen ott is eltörpül az árubeszerzés mellett. A kínai cég pátyi leánya így tipikus összeszerelő- és logisztikai üzemnek tűnik: az alkatrészeket, modulokat döntően Kínából hozzák be, majd azokat részben helyben szerelik össze.

A hvg.hu végül hozzátette, a statisztikai létszám 2023-ban 173 fő volt, tavaly viszont már csak 153 fő. A bérköltség 2,96 millió euróról 2,76 millió euróra csökkent.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!