2p

Az egyik legnagyobb hazai műanyag pohár-visszaváltónál kutakodnak.

A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított az egyik legnagyobb hazai műanyag pohár-visszaváltó, repohár forgalmazó, a Cup Revolution Szolgáltató Kft.-vel szemben, mivel a versenyhivatal gyanúja szerint agresszív és a fogyasztókat megtévesztő gyakorlatot folytat. A GVH közleménye szerint a szolgáltató partnerein keresztül számos hazai fesztivál, koncerthelyszín, vendéglátóhely és sportrendezvény repohár rendszerét biztosítja.

Közölték: a kft. gyakorlata szerint a fogyasztók csak repohárban vásárolhatnak italt, a visszaszolgáltatásukkor azonban nem pénzt, hanem tokent kapnak, ami mindenhol kizárólag repohárra váltható. A GVH gyanúja szerint a vállalkozásnak ez a kereskedelmi módszere - figyelemmel annak helyére, időzítésére és jellegére - pszichés nyomásgyakorlással torzíthatja a fogyasztók döntését, valamint a velük szembeni hatalmi helyzet kihasználásával korlátozhatja döntés-szabadságukat.

Nagyító alatt a cég. Fotó: Pexels
Nagyító alatt a cég. Fotó: Pexels

A versenyhivatal vizsgálata kiterjed a Cup Revolution reklámkommunikációjának egyes elemeire is, amelyek a poharak, illetve a visszaváltási rendszer környezetre gyakorolt hatásaira vonatkoznak. A vállalkozás bizonyos reklámállításai feltehetően megalapozatlanok, a repoharak környezeti előnyeinek igazolására pedig a cég valószínűleg nem rendelkezik megfelelő bizonyítékkal. Példaként idézik a cég állítását, miszerint „A visszaváltható és mosható poharak használatával akár 80 százalékkal csökkenthető a rendezvények és vendéglátóhelyek hulladéktermelése.”

A versenyfelügyeleti eljárás megindítása nem jelenti annak kimondását, hogy a vállalkozás a jogsértést elkövette. Az eljárás a tények tisztázására és ezen keresztül a feltételezett jogsértés bizonyítására irányul. Az eljárás lefolytatására biztosított időtartam három hónap, amely indokolt esetben két alkalommal, egyenként legfeljebb két hónappal meghosszabbítható - közölte a GVH.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!