3p

A Magyar Telekom tesztállomása az eddigieknél mintegy tízszer nagyobb adatátviteli sebességet biztosít.

A Magyar Telekom Zalaegerszegen indította el az első szabványos 5G tesztállomását, amely hamarosan csatlakozik az épülő járműipari tesztpálya technológiájához is - közölte a társaság hétfőn az MTI-vel. A Zalaegerszeg belvárosában található állomás gigabites sebességre képes és kereskedelmi bevezetésre érett 5G hálózati eszközöket használ. A tesztüzem célja, hogy a Telekom megismerje az új technológia meglévő hálózatokkal való együttműködésének kihívásait, és ezzel időben felkészüljön a majdani integrációjára.

A közlemény az 5G állomás elindítása kapcsán idézi Palkovics László innovációs és technológiai minisztert, aki szerint a városban épülő, részben már el is készült járműipari tesztpálya "Zalaegerszeget és Magyarországot is felhelyezi Európa innovációs térképére". Ezért is jelzésértékű, hogy éppen ebben a városban indult el hazánk első szabványos 5G állomása - tette hozzá a miniszter. 

Hamarosan a tesztpálya környezetében is megvalósul a kísérleti 5G hálózat, amely - Európában is egyedülállóan - a hagyományos mellett az önvezető autók fejlesztésére, tesztelésére is alkalmassá teszi a tesztpályát - jelezte Palkovics László. 

A Magyar Telekom és leányvállalata, a T-Systems Magyarország 2017. június elején írt alá együttműködési megállapodást a kormányzattal, Zalaegerszeg városával és az Autóipari Próbapálya Zala Kft.-vel, ennek keretében kezdte meg az 5G mobilkommunikációs teszthálózat kiépítését a városban létesülő járműipari tesztpályán. A tesztpályához kapcsolódóan a T-Systems tevékeny részt vett az informatikai, elektronikai és járműipari cégeket összefogó Zalai Önvezető Jármű Klaszter megalakításában is.

A közlemény kitér arra is, hogy az 5G mobiltechnológia az eddigieknél mintegy tízszer nagyobb adatátviteli sebességet és jelentősen rövidülő válaszidőt, egyben a mostaninál lényegesen jobb ügyfélélményt biztosít majd. A jelenlegit lényegesen meghaladó kapacitásnak köszönhetően több tízmillió eszköz hálózatra való kapcsolódása válik lehetővé egyidőben. 

A merőben új hálózati koncepció a vezetékes és a mobilkommunikáció előnyeit egyesíti, lehetőségei nemcsak a sebességben rejlenek, hanem a beépített hálózati intelligenciában és a más technológiákkal történő együttműködésre való képességben is. Mindennek köszönhetően az 5G számos új megoldást hoz majd az ipar, az energetika, a mezőgazdaság, a közlekedés, az egészségügy, az oktatás és szinte az élet minden területén, és várhatóan néhány éven belül válik általánosan elérhetővé Európában. 

A közlemény emlékeztet arra, hogy több sikeres tesztet bonyolított már le a társaság az 5G technológiával: 2017 októberében az Ericssonnal laboratóriumi körülmények között létrehozta az első magyarországi 5G kapcsolatot, illetve 2018 júliusában elsőként mutatott be valós körülmények között működő 5G hálózatot.

A Magyar Telekom és a T-Systems Magyarország az 5G Koalíció alapító tagjaiként azon dolgoznak, hogy a koalíció céljaival összhangban Magyarország az 5G fejlesztések egyik európai központjává váljon, és akár régiós szintű vezető szerepet játsszon az új hálózati technológia és a ráépülő okos megoldások tesztelésében.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!