Ekkora vagyona van az újraválasztott Ádernek


Az értékpapírokban bízik a köztársasági elnök.

Most, hogy Áder Jánost újraválasztották köztársasági elnöknek, érdemes újra elővenni év eleji vagyonnyilatkozatát, hogy lássuk, mekkora vagyon birtokosaként foglalja újra el a Sándor-palotát. Az áttekintés nem igényel hosszú időt, mivel két ingatlanon kívül értékpapírban tartott befektetésekről adott számot legutóbb az elnök.

Jól mozgatja a befeketéseit

Jól mozgatja a befeketéseit 

Forint alapú befektetéseinek értéke eléri a 12,7 millió forintot. Ebből folyószámlán parkoltat valamivel több, mint 9,2 milliót, további összesen 2 millió forintja pedig tartós befektetési értékpapír-számlán kamatozik. E megtakarítási forma sajátossága, hogy ha a futamidő végéig, tehát 5 évig nem töri fel a számlát a tulajdonos, akkor kamat- árfolyamnyereség- és osztalékadó mentesen juthat hozzá a futamidő alatt felhalmozott összeghez. Hamarabb is hozzáférhet pénzéhez, aki nem tudja ezt az időt kivárni, de ebben az esetben 10, illetve 15 százalékos adót kell perkálnia, amennyiben 3 év után, vagy annál korábban nyúl hozzá megtakarításához. Ez a konstrukció a kifinomultabb befektetésekre hajlamosak igényeit tudja kielégíteni, Áder tehát azok közé tartozhat, akik gondosan odafigyelnek vagyonuk gyarapítására.

Az említetteken túl euró, illetve dollár alapú befektetései vannak még Ádernek, pénzpiaci, valamint életbiztosítási konstrukciókban, együttesen közel 46,5 millió forint értékben.

Az elnök ezeken kívül még két ingatlant tüntetett fel vagyonnyilatkozatában, egy budapesti, II. kerületit, illetve egy másikat Kisorosziban. Az 50 százalékban a tulajdonában álló fővárosi társasházi ingatlan 135 négyzetméteres, amihez egy 35 négyzetméteres terasz és két gépkocsi beálló tartozik. A kisoroszi ingatlan negyedét tulajdonolja Áder, a 284 négyzetméteres ingatlanon egy 75 négyzetméter alapterületű családi ház áll.

A mai ingatlanárak alapján tehát Áder vagyona legalább 100 millió forint lehet, ennek nagyjából a fele likvid, tehát gyorsan készpénzre váltható.

Más értékes vagyontárgyat nem írt bele a vagyonnyilatkozatába, mint ahogy a hozzátartozók nevén lévő - ha van ilyen - vagyonról sem ad tájékoztatást ez a nyilatkozat. Arra külön nyomtatvány áll rendelkezésre.

Baka F. Zoltán

mfor.hu 


Olvasta már?



Ajánló

Etikettek óriási választékban! Ha minőségi terméket keres, nálunk jó helyen jár, az Avery Zweckform etikettek teljes palettája megtalálható a kínálatunkban!

- Avery univerzális etikett címkék
- Avery színes univerzális etikett címkék
- Avery azonosító etikett címkék
- Avery visszaszedhető etikettek

További ajánlataink:
Prezentációs eszközök - Vizuál táblák, Flipchartok, Kiegészítők, Markerek és táblafilcek
Nyomtatási eszközök - Utángyártott tonerek, Utángyártott tintapatronok
Csomagolás - postázó dobozra, postázó dobozra, stretch és légpárnás fóliák

.
Tudja?

Vizes-vb költségszámláló*


* a közbeszerzési hirdetmények alapján ennyit már biztosan elköltöttünk a 25 milliárdosra tervezett rendezvényre

.
hirdetés
Vizes vb: 813 millióért fognak tereprendezi a MargitszigetenVizes vb: 813 millióért fognak tereprendezi a Margitszigeten

Az elmúlt pár nap úgy telt el, hogy egy forintot sem költöttünk el a nyári vizes vb-re. Szerdán azonban behoztuk a lemaradást rögtön egy 813 milliós tétellel.

.
hirdetés
elrejt
 
.