1p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Peren kívül megállapodtak.

Blikk azt írja, összesen kilencen kaptak kártérítést, amiért zaklatták őket a bicskei gyermekotthonban. A lapnak a belügyminisztérium sajtóosztálya azt mondta, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság kilenc fővel kötött peren kívüli egyezségi megállapodást, akiknek mindösszesen 154 millió forintot fizetett ki.

V. János a bicskei gyermekotthon igazgatójaként 2004 és 2016 között legalább tíz kiskorú fiút zaklatott. A kirobbant botrányba belebukott Novák Katalin köztársasági elnök és Varga Judit volt igazságügyi miniszter, akik elnöki kegyelmet adtak K. Endrének, a bicskei gyermekotthon egykori igazgatóhelyettesének, akit a pedofil bűncselekmények eltussolási kísérlete miatt jogerősen elítéltek - írta a 444.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!