3p

Egy hónapja van új államtitkára az Igazságügyi Minisztériumnak, ideje volt hát a vagyonnyilatkozat közzétételének is.

Novák Katalin köztársasági elnöknek szeptember utolsó előtti munkanapján fontos kötelezettsége volt a Sándor-palotában, hiszen két új államtitkári kinevezést is át kellett adnia: egyet Tuzson Bence igazságügyi miniszter, egyet pedig Rogán Antal, a Miniszterelnöki Kabinetirodát vezető miniszter jelenlétében. Az ő tárcájuk gyarapodott ugyanis egy-egy új szereplővel. A kinevezés október elsejei hatállyal történt meg, ami extra kötelezettséget is ró az érintettekre: a vagyonnyilatkozat leadását.

A kormányzat oldalán egyelőre csak az Igazságügyi Minisztérium új államtitkárának, Tóth Zoltánnak az anyaga érhető el, ami egy igen szép vagyonról árulkodik.

Tóth Zoltánt szeptember végén nevezte ki Novák Katalin. Fotó: Sándor-palota
Tóth Zoltánt szeptember végén nevezte ki Novák Katalin. Fotó: Sándor-palota

Tóth Zoltán mindösszesen három ingatlannak rendelkezik, melyek közül az egyik egy igen friss szerzeménye. 2022 májusában Bakonyszombathelyen ugyanis megvásárolt egy kivett irodaépületet, melynek alapterülete 130 négyzetméter, a hozzá tartozó udvar és gazdasági épület pedig 450 négyzetméteres. Emellett van még

  • egy váci társasházban egy 89 négyzetméteres irodája,
  • illetve Budapest XXII. kerületében egy 120 négyzetméteres családi háza.

A jelek szerint a Volkswagenek nagy kedvelője is: a hároméves VW Sharanja mellé idén szeptember 27-én - pont a kinevezése előtti napon - vásárolt egy VW Passatot is. Egyéb nagyobb értékű ingóság vagy jármű nincs a birtokában, befektetéseit és pénzügyeit ugyanakkor igen jól kezelheti az új államtitkár.

Tóth Zoltán az OTP részvényekben hisz abból kiindulva, hogy 500 darabbal is rendelkezik, ezek értéke a cikkünk írásakor érvényes árfolyamon számolva 6,8 millió forint. Egyéb megtakarítása nincs, pénzeszközeit a jelek szerint leginkább a bankszámláján és a párnacihában tárolja. Tehát a legújabb politikai felsővezetőnk sem tud megszabadulni a készpénztől, kedvére való befektetési formát pedig nem találhatott még magának.

Nem kevesebb mint 25 millió forint készpénzzel rendelkezik ugyanis, plusz euró és dollár is van abban a bizonyos párnacihában, mintegy egymillió forint értékben. Bankszámláján 32 millió forint pihent, illetve 887 ezer forintnyi deviza. Sőt, más szerződés alapján van még 14 millió forint követelése is. Az Igazságügyi Minisztérium új államtitkára a hiteleket sem szereti, vagyonnyilatkozata alapján ugyanis egy forint kötelezettsége sincs.

Ami a gazdasági érdekeltségeit illeti, 2020-2021-ben egészen 2022. október közepéig egyéni vállalkozóként közjegyzőként tevékenykedett, mielőtt megalapította saját közjegyzői irodáját. Mindkét tevékenységért havi bruttó 1 és 5 millió forint díjazásban részesült. Ez a közjegyzői iroda viszont nem élt meg túl sokat, hiszen a nyilatkozata alapján végelszámolás alatt áll. Ez azonban nem függ össze feltehetően az államtitkári kinevezésével, hiszen jelenleg már a Dr. Harangi és a Dr. Tóth Közjegyzői Iroda tagja.

(Székely Sarolta szerzői oldala itt érhető el.)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!