5p

Már a bűvös száz forint felett jár sok üzletben a tojás bolti ára. Bár Húsvét után átmenetileg olcsóbbá válhat, a ketreces tartás visszaszorításával tovább drágul majd.

Január vége felé – 70 forintos darabáron – az Auchanban volt a legolcsóbb a dobozos, igaz, csak S méretű friss tojás, a legdrágább pedig – 110 forint/darab egységáron – a Szijártó Jumbo friss tojás (L-XL) volt. A piacokon és a kisebb élelmiszerüzletekben azonban a tojáskínálat zöme már meghaladja a száz forintos lélektani határt. A különlegességekért még többet kérnek. A Tesco a tíz darabos „A” osztályú extra sárga XL friss tojását például 1179 forintért (118 forint/darab) kínálta  az ínyenceknek.

További részleteket a szintén a Klasszis Médiához tartozó laptársunk Privátbankár Árkosár-felmérésében olvashat.

Ha a vásárlók nem is, de örülhettek a termelők, hogy ősztől átmenetileg ismét dinamikusan nőtt a tojás átvételi ára is, amely november közepén átlagosan meghaladta a 61 forintot. A legjobbkor, mert a Magyar Tojóhibrid-tenyésztők és Tojástermelők Szövetsége a nyár végén már megkongatta a vészharangot. „Az alacsony termelői, csomagolóhelyi árak miatt ősztől elengedhetetlen lesz az áremelés” – előlegezte meg akkor a Tojásszövetség, mert „fenntarthatatlanná vált a termelés”. Árapályt okozott ugyanis, hogy az infláció megfékezésére a kormány korábban bevezette az „ársapkát”, majd a kötelező bruttó beszerzési ár intézményét. Ezek hatására 2024. augusztusra sokéves mélypontra, 40 forint közelébe zuhant a tojás átvételi ára, amely az árstopok megszüntetése után tavaly októbertől ismét emelkedni kezdett.

Vérszemet kaptak a vásárlók

Bár a karácsonyi bevásárlás és a madárinfluenza-járvány hatására tavaly decemberre végre rendeződött a tojás átvételi ára, de januárban megint visszaesett – mondta lapunk megkeresésére dr. Kertész Tamás, a győri Farm Tojás Kft.  ügyvezetője. „Mi sem értjük az okát, mert továbbra is jó a kereslet” – ismerte el a szakember. Egy-két termelő azonban – nem tudni, miért – levitte az árat, amitől az ügyvezető szerint „vérszemet kaptak a vásárlók”. Arra számít azonban, hogy februárban már nem csökken tovább az ár. Húsvét előtt pedig ismét némi emelkedés várható, majd az ünnep után megint kisebb csökkenésre számít az átvételi árakban. Hogy azok mekkorák lesznek, az a tavaszi madárvonulással érkező újabb madárinfluenza-fertőzés veszélyétől is függ majd. Ez a betegség ugyanis a tojótelepeken okozza a legnagyobb kárt. Miután levágják a fertőzött állományt, 6-8 hónapot kell várni a betelepítéssel, amíg újra lesz hozzá előnevelt jérce. Mindez nagy kiesés a termelésben.

Csapdában a ketreces
Csapdában a ketreces
Fotó: Depositphotos

Rontja a kilátásokat, hogy az idén januártól nagyon megnőtt a tojástermelés költsége. Megdrágult a takarmány, a csomagoló- és az üzemanyag, továbbá a naposcsibe, a munkabér. Drasztikusan növekedtek az adójellegű tehek is. „Ezért az idén legalább 60-65 forintos termelői ár fedezné a megnövekedett önköltséget, de januárban ez sajnos ismét 50 forint alá süllyedt” – tapasztalja az ügyvezető.

Reményeink szerint ez persze csökkenti majd a bolti árakat is, bár ennek egyelőre még a nyomát sem látni.

Kiszorul a ketreces

Annak viszont igen, hogy EU-szerte a nyugati üzletláncok kínálatából fokozatosan, de látványosan kezd kiszorulni a ketreces tartásból származó tojás. Helyette csak a tyúkokat jobb életkörülmények között mélyalmon, illetve szabadon tartó termelőktől veszik át és árusítják. Szlovákiában már attól tartanak az állattartók, hogy a ketreces tartásból származó tojásokat három hónapon belül kivonják a forgalomból, azaz bojkottálják majd a láncok.

Bár itthon erről még nincs szó, a hazai termelőknek is előbb-utóbb át kell térni a mélyalmos, illetve a szabadtartásra. Mindez újabb nagy beruházással és nagyobb termelési költséggel jár majd, amely persze megjelenik majd a tojás árában is, csak az a kérdés, hogy mikor.

Kertész Tamás azonban egyhamar nem számít arra, hogy a ketreces tartásból származó tojást itthon is bojkottálják majd a kereskedők. Szerinte a termelők nagyjából négy-öt év alatt, fokozatosan tudnak átállni a ketrecesről az állatoknak természetesebb alternatív tartási módokra.

Csak hazait!

A ketreces tojás kivezetéséről megkérdeztük az egyik német diszkontláncot is, amely írásban válaszolt kérdésünkre. Eszerint az az Aldi célja, hogy mindig magas minőségű termékeket kínáljon és ahol csak lehet, előnyben részesíti a hazai beszerzést. A tojások esetében az áruházlánc már 2022 elejétől vállalta, hogy kizárólag magyar tojást tart az állandó kínálatában. Azt is megtudhattuk, hogy a vállalat a termékkínálat kialakításakor – a jogszabályi előírások maximális betartása mellett – kiemelt figyelmet fordít az állatjóléti intézkedésekre is. „Jelenleg, bár az EU-ban még nincs konkrét dátum a ketreces tartás kötelező megszüntetésére, az Aldi tojáskínálatában már természetesen megtalálhatók a nem ketreces tartásból származó tojások” –közölte az üzletlánc. Amely folyamatosan egyeztet a hazai tojástermelőkkel és szakmai, illetve állatjóléti szervezetekkel annak érdekében, hogy minél magasabb lehessen a nem ketreces tartásból származó tojás aránya. Azt is megerősítette a kereskedelmi cég, hogy a ketreces tartás teljes kivezetéséhez a beszállítóknak jelentős beruházásokra lesz szükségük.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!