3p

Az illúziók vége – a racionalitás kezdete –
úgy tűnik el az ESG, hogy velünk marad?

Klasszis Fenntarthatóság 2025 konferencia

2025. november 4., Budapest

Jelentkezzen most!

Szijjártó Péter jelentette be, tízmilliárdos támogatást utalnak nekik.

Az instant ételek gyártása terén a piacvezetők közé tartozó, japán Nissin Foods most a második európai gyártóüzemét is Kecskemétre hozza, a 40 milliárd forint értékű beruházással megduplázzák a cég eddigi helyi kapacitását – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken Budapesten.

A tárcavezető arról számolt be, hogy a Nissin Foods japán élelmiszeripari cég egy körülbelül 40 milliárd forintos beruházás keretében új gyártó egységet hoz létre Kecskeméten zacskós és poharas kiszerelésű instant tésztalevesek előállítására. Az állam a fejlesztést több mint tízmilliárd forinttal támogatja, ezzel segítve a munkavállalói létszám 600-ra növelését.

A cégnek már van egy üzeme Kecskeméten, most bővítik a kapacitást
A cégnek már van egy üzeme Kecskeméten, most bővítik a kapacitást
Fotó: Facebook / Nissin Foods

Beszédében rámutatott, hogy a vállalat az elérhető legmodernebb technológiát hozza Magyarországra, ráadásul működése során többségében helyi alapanyagokat használ, így folyamatosan bővül a magyar beszállítói arány. Hozzátette, hogy a Kecskeméten előállított termékek 90 százalékát a külpiacokon értékesítik, és a gyár jelenleg 250 millió darab feletti éves kapacitással rendelkezik, amit most meg fognak duplázni.

Szijjártó Péter, a keleti nyitás stratégiáját is méltatva, kiemelte, hogy Magyarországon több mint kétszáz japán vállalat működik, amelyek 30 ezer embernek adnak munkát, a kormány pedig az elmúlt tíz évben 72 nagy japán beruházáshoz nyújtott támogatást. Érintette azt is, hogy Bács-Kiskun vármegye egyre emelkedő mértékben járul hozzá a magyar gazdaság teljesítményéhez, a munkanélküliség tíz év alatt 9,3 százalékról 4,5 százalékra csökkent, eközben pedig az ipari termelés értéke 1800 milliárd forintról 3800 milliárd forintra nőtt.

„A magyar gazdaságpolitika egyik legfontosabb célja annak a helyzetnek a fenntartása, hogy mindenki tudjon dolgozni Magyarországon, aki akar. A teljes foglalkoztatás megvédéséhez folyamatosan újabb és újabb beruházásokra van szükség. Ezért kell az idei esztendőben megállapodni legalább száz új gyár építéséről”

– hangsúlyozta. A miniszter arra is kitért, hogy a koronavírus-járvány és a háborús időszak is egyértelműen bizonyította, hogy az élelmiszerellátás képessége szó szerint létfontosságú nemzetstratégiai kérdés, ezért stratégiai ágazatként kell kezelni az élelmiszeripart, a legjobb körülményeket kell biztosítani a fejlesztéséhez.

„Két stratégiai célt fogalmaztunk meg magunkkal szemben az élelmiszeripar területén. Először is, hogy Magyarország legyen képes az önellátásra. Ez meg is valósult, hiszen Magyarországon a mezőgazdaság kétszer annyi terményt állít elő, mint amit el tudunk fogyasztani, praktikusan meg tudunk enni. A másik stratégiai célkitűzés pedig úgy szól, hogy az élelmiszeriparban Magyarországon működő nagyvállalatok minél nagyobb mértékben használjanak fel magyarországi alapanyagokat, terményeket”

– mondta.

Aláhúzta, hogy az utóbbi tíz évben 287 nagy élelmiszeripari beruházás jött létre hazánkban állami támogatással, 1400 milliárd forint értékben. A szektor pedig, szavai szerint, nemcsak túlélte a kríziseket, hanem elképesztő csúcsokat is döntött: termelési értéke 2020-ban 3800 milliárd forint volt, 2024-ben pedig már 6500 milliárd forint. „Ez egy óriási növekedés, világosan mutatja azt, hogy mekkora áttörésszerű siker és növekedés övezte a magyar élelmiszeripar elmúlt éves működését” – összegzett.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!