2p

Hárommilliárd forintos pályázatot hirdettek.

A Magyar Halgazdálkodási Operatív Program Plusz (MAHOP Plusz) a 2021-2027 közötti időszakban a magyar halgazdálkodás támogatásának és fejlesztésének alapját jelenti. Ennek részeként a napokban megjelent "Halastavak természetiérték-fenntartó szerepének támogatása" című pályázati felhívás az extenzív akvakultúrával foglalkozó vállalkozások, közjogi szervek és civil szervezetek számára biztosít forrást a halastavak természetiérték-fenntartó szerepének megőrzéséhez - tájékoztatott az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára a tárca csütörtökön kiadott közleményében.

A támogatás akár már 1 hektáros tóterület esetén igényelhető, feltétele pedig a természetvédelmi és biológiai sokféleség megőrzésének a felhívás műszaki tartalom szerinti, 5 évre történő vállalása. Az igényelhető támogatási összeg hektáronként és évenként 40 ezer forint.

Feldman Zsolt ismertette, hogy az önerőt nem igénylő, vissza nem térítendő forrást nyújtó felhívás célja a hagyományos technikákon alapuló extenzív tógazdasági haltermelés, a természet és a biológiai sokféleség megőrzésének és helyreállításának, illetve a tájképi elemek megóvása érdekében nyújtott szolgáltatásának támogatása.

A támogatási kérelmek benyújtására 2024. október 25-től lesz mód - részletezte az államtitkár. (MTI)

 

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!