2p

Az indiai Álappuzsa városát is felkereste a magyar kormányfő az indiai utazása során. 

A helyi sajtóra – a Kerala Kaumudira – hivatkozva az Index újabb részletekkel szolgált Orbán Viktor miniszterelnök indiai utazásáról. 

A kormányfő Álappuzsa városába érkezett feleségével, Lévai Anikóval és két lányával, valamint ötfős kíséretével együtt, és egy lakóhajós kiránduláson vesznek részt. Álappuzsát – vagy másik, korábbi nevén: Aleppi – a Kelet Velencéjeként is emlegetik (bár ugyanerre a címre még pár tucatnyi másik ázsiai város is igényt tart). A helyszínen gyakran többnapos lakóhajós utakat ajánlanak az utazási irodák, így könnyen lehet, hogy Orbán Viktorék is itt lesznek pár napig. A Kerala Kaumudi annyit mindenesetre közölt a cikkében, hogy „Orbán és családja kiélvezték Kuttanad [egy keralai régió, folyóvidék – a szerk.] és a Vembanad-tó szépségeit” és élvezettel fogyasztották „Kuttanad finomságait, köztük a pontyot és a garnélarákot”.  Az indiai lap szerint Orbán Viktor Álappuzsa mellett két másik látványosságot, Athirappilyt és Vazhachalt is megcsodálja a családjával, mielőtt visszatérne Indiából Magyarországra január 16-án.  Mindkét helyszín elsősorban a vízeséseiről ismert – Athirappily egyik vízesését India vagy Dél-India „Niagarájaként” is szokták emlegetni. Ezek szintén megtekinthetők alább.

A Kerala Kaumudi azt is közölte továbbá, hogy a helyi rendőrség és a titkosszolgálat rendkívüli intézkedéseket léptetett életbe Orbán Viktor látogatása miatt az álappuzsai rendőrfőnök utasítására. Orbán Viktor a tervek szerint január közepén tér vissza Indiából. 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!