2p

2023-ban a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke meghaladta a 4,3 ezer milliárd forintot, ez 6,5 százalékkal több az egy évvel korábbinál.

A bővüléshez a teljes termelési volumen 25 százalékos emelkedése járult hozzá. Az ágazat teljes kibocsátási árszínvonala 15 százalékkal csökkent - közölte csütörtökön első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal (KSH). A növénytermesztés volumene 44 százalékkal nagyobb, az állattenyésztésé 0,5 százalékkal kisebb volt. Az egyes szántóföldi növények rekordmagas volumennövekedése az előző év alacsony bázisával hozható összefüggésbe - közölte a KSH.

A gabonafélék mennyisége összességében 64, ezen belül a kukoricáé 121, a rozsé 63, a zabé 62, az árpáé 42 és a búzáé 36 százalékkal nőtt. A repce termésmennyisége 16, a napraforgóé 56 százalékkal lett nagyobb. A fehérjenövényeké, a cukorrépáé és a dohányé szintén nőtt, így az ipari növények mennyisége összességében 44 százalékkal gyarapodott. A takarmánynövények volumene 24, a kertészeti termékeké 14, a burgonyáé 9,6 százalékkal nőtt.

A gyümölcsfélék volumene 0,3 százalékkal mérséklődött, ezen belül az alma termésmennyisége 39 százalékkal nőtt, a baracké 40 százalékkal csökkent. Az egyéb növényi termékek és a szőlő volumene változatlan maradt. Az állattenyésztés teljes termelési volumene 0,5 százalékkal mérséklődött. Az élő állatok termelése 0,6 százalékkal nőtt, az állati termékeké 2,7 százalékkal csökkent. A mezőgazdasági ágazat (szolgáltatásokkal és másodlagos tevékenységekkel együtt számolt) kibocsátásának értéke folyó alapáron 6,5 százalékkal, termelési volumene - az árak 15 százalékos csökkenése mellett - 25 százalékkal bővült - közölte a KSH.

Fotó: Depositphotos
Fotó: Depositphotos

A folyó termelő felhasználás volumene 1,5 százalékkal mérséklődött, ára összességében 1,7 százalékkal emelkedett. Az első adatok alapján a ráfordítások közül a műtrágya volumene 10, a növényvédő szeré 8,0 a takarmányoké 1,0 százalékkal csökkent, a többi ráfordítás enyhén nőtt vagy változatlan maradt. A bruttó hozzáadott érték 19, volumene 79 százalékkal bővült. A mezőgazdaság munkaerő-felhasználása 4,1 százalékkal csökkent. A termelési tényezők jövedelme 16, a vállalkozói jövedelem 13 százalékkal növekedett. A termelési tényezők munkaerőegységre jutó reáljövedelme 5,5 százalékkal lett nagyobb az előző évhez képest - derül ki a KSH első becsléséből.

(MTI)

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!