4p

Nem mindenki utasítja el a Városliget nagy építkezéseit. Pontosabban nem mindent, amit átalakítanak. A közel lakók sokáig szenvedtek az építkezések miatt, de azért többen bemerészkedtek a már elkészült területre. Egy ilyen polgár levelét közöljük most.

Aranyélet című rovatunkban a hét közepén videós darabokat közlünk, amiben a hét aktuális történéseiről kérdezzük az utca emberét. Csütörtök és vasárnap esténként olvasói levelek jönnek. Bármilyen hétköznapi tapasztalatáról írhat a közvetlen környezetéből, vagy kikapcsolódása idejéről. Jóról is, rosszról is, a lényeg, hogy röviden és szélsőségektől mentesen írja meg. 

Szerkesztőségünk a beérkezett olvasói levelek tartalmával nem feltétlenül ért egyet, azokat jogunkban áll megszerkeszteni, miközben a stílusuktól és a tartalmuktól függően nem vagyunk kötelesek minden beérkező levelet leközölni. Várjuk írásaikat az  e-mail-címre!

„Tisztelt szerkesztőség!

Hadd meséljem el, hogy most júliusban külföldre mentem. De nem kellett hozzá se személyi, se útlevél. Elég volt innen a Dembinszky utcából átsétálni a ligetbe és egy másik világban éreztem magam. Kétszer is leesett az állam, de menjünk szépen sorban.

Már vagy három éve szenvedünk amiatt, hogy tart ez a hatalmas építkezés. Annyi volt eleinte a teherautó, hogy születni kellett ahhoz, hogy átmehessek a Dózsa György út túloldalára. Na, de mindegy, többször is sikerült, a városligeti tó mellett tudtam sétálni sokat, meg az unokámat is kivittem rendszeresen. 

Légies a belső is a Magyar Zene Házában. Fotó: MTI
Légies a belső is a Magyar Zene Házában. Fotó: MTI

Most nem régen, már kánikula volt, amikor kíváncsiságból tovább mentünk és egy ilyen érdekes, hullámos tetejű sárgás épületbe botlottunk. Korábban nem láttam ezt, csak hallottam a nagy krampácsolást, mindenféle daruk is dolgoztak és az egész körbe volt véve palánkokkal. Olyan volt a teteje, mint amikor ősszel a nagy levelek kicsit megfonnyadnak és szabálytalan alak lesz belőlük. Elég látványos volt, tulajdonképpen lenyűgözőnek is mondhatnám. 

Megnéztük közelről, ez a Magyar Zene Háza, ez volt odaírva. Azt nem tudom, hogy mennyibe került, de biztos rengeteg milliárdba. Állítólag ezt is a Mészáros építette, mint a gigantikus gördeszkás múzeumot (az unokám hívja így), ami a főúttal párhuzamos és mint olvastam, kapott valami nagy nemzetközi díjat, mint ez a zeneház. Nem vagyok építész, de a zeneházban több fantáziát látok, egyébként be is mentünk és a belseje is izgalmas, hogy ne mondjam: tetszik, valahogy mozgalmas, nem unalmas.

Na de! Nem voltak ilyen jó érzéseim, amikor visszafelé sétáltunk és a ligetnek a Keletihez közeli sarkához értünk. Ott is vannak nagy palánkok és olyan borzadalom, amit nem tud nekem senki megmagyarázni. Van ott egy nem túl nagy hirdetőtábla, ami szerint egy színházat akarnak oda felhúzni, pontosabban egy régi, múlt század elején létezett színházat. Na, itt megint elképedtem. Mi a fenének akarják visszaépíteni a múltat? Kinek kell egy újabb színház, amit megint a mi pénzünkből kell eltartani? Miért nem lehet ott folytatni a parkot és zöld felületeket kialakítani a tervezett betonmonstrum helyett? 

Építkezésnek egyébként nyoma sincs, lehet, hogy elfogyott a kormány pénze? Annyira felháborodtam, hogy mondtam az unokámnak: nézze meg az interneten ezt az építkezést, hátha tud többet róla és kiderülhet, hogy tényleg leállt és soha nem is lesz belőle semmi. Megnézte, kisült, hogy ezt a Karácsony Gergelyék nem támogatták (ezt sem), így most parkoltatja a kormány. Lehet, hogy arra játszanak, hogy majd ha lejár a Karácsonyék mandátuma és nem választják meg őket újra, akkor beindulnak a munkagépek. 

Én egyrészt remélem, hogy nem lesz igazuk, másrészt miért kell elrontani a Ligetet egy ilyen oda nem illő dologgal? Miért rontják el az ember örömét, mert azért tényleg van egy-két szépen helyreállított épület a ligetben és a park is folyamatosan megújul? Szóval erre a zeneházra ötöst adok, a színház ötletére meg egyest. Hát, csak ezt akartam elmondani.

Köszönöm, hogy leközlik a véleményemet!

Nagy Józsefné, nyugdíjas”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!