Aranyélet című rovatunkban vasárnap esténként olvasói leveleket adunk közre. Jóról is, rosszról is. Szerkesztőségünk a levelek tartalmával nem feltétlenül ért egyet, azokat jogunkban áll megszerkeszteni, miközben a stílusuktól és a tartalmuktól függően nem vagyunk kötelesek mindegyiket közölni. Várjuk írásaikat az [email protected] e-mail-címre!
"Tisztelt szerkesztőség!
Elég régóta élek már ebben az országban és azt látom, hogy egy dologban biztos semmi nem változott. Most is, akárcsak a Kádár alatt, a feljelentők országa vagyunk. Most éppen Orbán teszi lehetővé, mit lehetővé, szerintem még ösztönzi is, hogy akinek nem tetszik a bíráló sajtó, az jelentse fel az újságírót vagy a lapot, ahová ír. Ehhez kiváló eszköz az új furkósbot, az úgynevezett Szuverenitásvédelmi Hivatal, amelyik már elkezdte befeketíteni a Transparency Internationalt és az Átlátszót. Nyilván nem áll meg itt.
Senki nem kért ilyet a kormánytól, ez egy fölösleges pénzkidobás, ja, arra biztos jó, hogy lobogtatni lehet: lám vannak olyanok e hazában, akik idegen érdekeket szolgálnak, jó pénzt is kapnak érte (dollárbaloldal!!! - ez is micsoda hazugság) és tévútra viszik az országot. Azt olvastam, hogy ez a sóhivatal csak azt akarja feltárni, hogy milyen érdekek mentén formálják a magyar közvéleményt.
Milyen ártatlannak és pártatlannak tűnő megfogalmazás ez. Tessék mondani: amikor Orbán nyilvánvalóan Putyin és Oroszország érdekeit védi, így áskálódik mindenhol, akkor majd ez a hivatal kiszáll a Fidesz központjába vagy a Rogán Művekhez és elkezdi vizsgálgatni, hogy mit miért tesznek? Nem hinném. Pedig ugye a napnál világosabb, hogy erről van szó.
Kínáról már nem is beszélek, lassan az égig nőnek az akkugyárak, kínaiak építik a vasutat is és még állami hitelt is adnak nekünk, holott pont olcsóbb lenne az az uniós forrás, amit dacból nem akar igénybe venni a miniszterelnök.
Tisztelettel arra kérem Önöket és a még megmaradt normális, értsd független sajtó más részeit, hogy ne féljenek, továbbra is írják meg korrekten, amit látnak, meg amit megtudnak. Egyszer vége lesz ennek a rezsimnek is, remélem, mielőbb.
Üdvözlettel
K. István"