3p

Vannak, akiknél később esik le a tantusz. Most egy ilyen olvasónk élményét adjuk közre.

Aranyélet című rovatunkban vasárnap esténként olvasói leveleket adunk közre. Jóról is, rosszról is. Szerkesztőségünk a levelek tartalmával nem feltétlenül ért egyet, azokat jogunkban áll megszerkeszteni, miközben a stílusuktól és a tartalmuktól függően nem vagyunk kötelesek mindegyiket közölni. Várjuk írásaikat az  e-mail-címre!

Az egykori Aranybika szálló ingatlana ma az MCC-hez tartozik,  oktatási intézményként és kollégiumként működik
Az egykori Aranybika szálló ingatlana ma az MCC-hez tartozik, oktatási intézményként és kollégiumként működik
Fotó: Mfor/Mester Nándor

„Tisztelt szerkesztőség!

A napokban Debrecenben jártam, már sok éve nem voltam ott, de az egyik ismerősöm azt mondta, gyere el, nézd meg, mi változott, meg fogsz lepődni. Hát, tényleg így történt. Először is annyi autó szaladgált ott, hogy mozdulni sem lehetett, sok BMW is volt, képzelem mennyi lesz, ha beindul a termelés. Jól megy ott egyeseknek, ez abból is látszik, hogy a belvárosban, a Piac utcán az egyik tip-top butikban 70 ezer forintért kínáltak nekem egy széldzsekit. A színe tetszett meg a kirakatban, ezért mentem be, árcédula kinn nem volt, benn viszont majdnem hanyatt estem az ártól. Nem tudom, mennyien vesznek ilyen dzsekit, de ha tartanak ilyeneket, akkor erős lehet a kereslet. (Egyébként volt ott szintén angolnak mondott kiskosztüm is, 200 ezerért.)

Tovább menve elértem a Nagytemplom közelében lévő volt Aranybika szállóhoz. Furcsa volt, hogy csak diákforma srácok és lányok jöttek ki és be, sehol egy bőröndös vendég. Bementem, a volt recepción egyetlen kulcs sem lógott a nekik kialakított fali panelen, de a pult mögött ült két fiatalember. Azt mondták, már három éve az MCC a gazda és ne keressek itt hotelt meg éttermet, ez bizony már kollégium meg oktatási intézmény. Gyorsan utána olvastam a neten, kiderült, hogy az MCC az a Mathias Corvinus Collegium nevű, szerintem tettestárs szervezet, amelyik tényleg három éve szerezte meg ezt a szállodát, meg sok más ingatlant is. Maguknál olvastam, hogy mi mindenre költöttek még a közpénzből, merthogy azt is kaptak jó sokat, úgy tudom, hogy milliárdokat.

Erről az egészről csak az jutott eszembe, hogy Orbánék ingyen adják át a milliárdos közvagyont a haveroknak, szerintem ez nagyon nincs így jól és akkor enyhén fogalmaztam. Ez egyszerűen lopás. Ki fogja ezt megállítani? A Magyar Péter? Áh, dehogy, kétlem, nincs hozzá eszköze, egyelőre azt sem tudom, hogy valójában kik támogatják és hogy lesz-e például elszámoltatás. Mármint visszamenőleg, több évtizedre, ami nemcsak a mostani vezetőket, hanem az előző kormányokat is érinti.

Debrecen egyébként elég élhetőnek tűnik, szépek a belvárosban a parkok, jól öltözöttek sokan, rengeteg a gondtalannak tűnő diák, az éttermek meg a kávézók tele vannak, legalábbis amikor ott voltam a minap, akkor ezt láttam. De én nyitva tartottam a szememet és azt is láttam, hogy volt pár hajléktalan is a padokon, bementem az egyik négybetűs diszkontba és volt ott nem is egy kisnyugdíjas, aki nagyon megnézte, hogy mit vesz. Szóval ezzel csak azt akarom mondani, hogy van fejlődés, de vannak, nem is kevesen, a leszakadók, ezt saját szememmel láttam, és nem csak ott, hanem Pesten is.

Egy nyugdíjas tanár Budapestről”

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!