2p

Az első negyedévben 14,2 százalékkal 24 245,55 pontra emelkedett a BUX, a Budapesti Értéktőzsde mutatója, míg egy év alatt a növekedés 117,2 százalék volt - derül ki a BÉT honlapján közzétett statisztikából. A márciusi raliban egy hónap alatt 14 százalékkal emelkedett a tőzsdemutató.

A brókercégek adatai alapján az első negyedévben  - kétszeres árfolyamértéken számolva - háromezer milliárd forintot meghaladó értékű üzlet született. Márciusban emelkedő árfolyamok mellett a forgalom  1339,7 milliárd forintot tett ki, szemben a februári "mindössze" 743 milliárd forinttal, ami 19,6 százalékkal maradt el a januári részvényforgalomtól. Egy évvel korábban, 2009 márciusában a forgalom 674,68 milliárd forint volt, a tavalyi év első negyedévében pedig 1821,7 milliárd forint.

Márciusban a részvények forgalma adta a teljes azonnali piaci forgalom 97,9 százalékát. Az azonnali összforgalom - amely magában foglalja a befektetési és kárpótlási jegyek, a certifikátok, az állampapírok, a vállalati kötvények és a jelzáloglevelek forgalmát is - 1368,996 milliárd forintot ért el, 77,8 százalékkal többet az előző hónapinál.

A brókercégek forgalmi listáján az Erste Befektetési Zrt. megőrizte vezető helyét, a társaság 298,5 milliárd forint értékben forgalmazott részvényeket a tőzsdén. Második helyen - az előző hónaphoz hasonlóan - a Concorde Értékpapír Zrt. áll 166,3 milliárd forinttal.  A Cashline a harmadik 113,2 milliárd forint forgalommal, míg a KBC Serurities a negyedik 103,2 milliárd forinttal.  Az UniCredit bank a 97,5 milliárd forint részvényforgalommal csak az ötödik helyet foglalhatja el a sorban.

A származékos piacon márciusban emelkedett az egyedi részvények és a BUX kontraktusok forgalma, míg a devizák határidős forgalma enyhén csökkent. Az egyedi részvényekre 273 milliárd forint értékben született határidős ügylet az előző havi 180 milliárd forintos forgalom után. A határidős BUX forgalma 182 milliárd forint volt márciusban, míg februárban 134 milliárd forintot tett ki. A deviza kontraktusokkal 222 milliárd forint értékben kereskedtek a februári 232 milliárd forintos forgalom után. Az áruszekcióban márciusban 6,8 milliárd forint értékben kötöttek gabonaügyleteket, míg februárban 4,9 milliárd volt a forgalom.

MTI/Menedzsment Fórum

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!