2p

Földbe áll a magyar gazdaság? Okozhat földrengést az amerikai elnökválasztás? Mire lesz elég a kormány akcióterve?
Online Klasszis Klub élőben Pogátsa Zoltánnal!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdász-szociológustól!

2024. október 31. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

Hétfő délutánra 300 alá erősödött a magyar deviza az euróval szemben, amire 2012-ben még nem volt példa. Igaz, egyelőre csak néhány fillérrel sikerült a kulcsszint alá benézni, így még korai lenne arról beszélni, hogy a forintgyengülésre játszó befektetők stopjait kiütötték.

Hétfő délután 299,48 forintot kellett adni egy euróért, ami majdnem 1,5 százalékkal volt alacsonyabb a múlt pénteki jegyzésnél. A dollárral szemben 230,45-ig kapaszkodott a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank 248,57 forintba került a nap második felében.

A forint egész nap jól teljesített, az euró erősödésével párhuzamosan nálunk is a vevők kerültek túlsúlyba a piacon. Az euró esetében szintén rég látott árfolyamokat láthattunk, hiszen a mai napot megelőzően utoljára január 4-én volt 1,30 felett az euró/dollár jegyzés.

A pozitív hangulatot elsősorban a ma kezdődött Ecofin-ülés táplálja, a befektetők arra számítanak, hogy a kétnapos ülésen megegyezés születik a görög adóssággal kapcsolatos veszteségleírás pontos mértékéről. A forint számára a keddi nap lesz kulcsfontosságú, hiszen egyrészt Orbán Viktor miniszterelnök Brüsszelben tárgyal José Manuel Barrosóval, a megbeszélésen konkrétumok is kiderülhetnek a hazánk által kért hitelcsomag feltételeiről, másrészt délután kamatdöntő ülést tart az MNB Monetáris Tanácsa, mely szintén hatással lehet a magyar deviza árfolyamára.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!