Több mint másfél év után újra átlépte a 400 forintos határt az euró árfolyama, és ez sokakat felzaklatott. Nem csoda, hiszen egyrészt azokat a nehéz napokat idézi, amikor attól féltünk, meg fogunk fagyni, mert nem fogjuk tudni kifizetni a téli tüzelőt.
Vagy nem fogunk tudni külföldi árukat vásárolni, mert annyira megdrágulnak. Vagy a megtakarításaink teljesen elértéktelenednek, elveszítjük, amiért keményen megdolgoztunk. Az eddigi euróárfolyam-rekord egyébként 2022. október 13-án volt az Investing.com szerint, 433,965 forint, a dollár ugyanekkor 447,71-en tetőzött.
Mikor lesz 500?
Sok olvasónk ezért aztán ideges, és sok mindent kérdeznek mostanában. Talán a legjobban az a kérdés fejezi ki a kételyeket, hogy
mikor lesz 500 forint az euró?
Most október 11-én az euró 400,94 forint volt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) szerint, tíz évvel korábban pedig 307,42. Ez 30,78 százalékos áremelkedést jelent, ami éves szinten három százalék lenne, de kamatos kamatot szoktak számolni, így csak évi 2,72 százalék. Vagyis évente átlagosan 2,72 százalékkal gyengült az utóbbi tíz évben a forint.
Ha ugyanezt előrevetítjük a jövőbe, akkor már csak 24,7 százalékkal kell drágulnia az eurónak az 500-ig (500 osztva 400,94-el).
További részletek a szintén a Klasszis Média Lapcsoporthoz tartozó Privátbankár.hu cikkében »»»».
A Menedzsment Fórum Kft. (mfor.hu) nem minősül a befektetési vállalkozásokról és az árutőzsdei szolgáltatókról, valamint az általuk végezhető tevékenységek szabályairól szóló 2007. évi CXXXVIII. törvény („Bszt.”) szerinti befektetési vállalkozásnak, így nem készít a Bszt. szerinti befektetési elemzéseket és nem nyújt a Bszt. szerinti befektetési tanácsadást a felhasználói részére. Az mfor.hu honlaptartalma ("Honlaptartalom") a szerzők magánvéleményét tükrözi, amelyek az mfor.hu közzététel időpontjában érvényes álláspontját tükrözik, amelyek a jövőben előzetes bejelentés nélkül megváltozhatnak. A Honlaptartalom kizárólag tájékoztató jellegű, az érintett szolgáltatások és termékek főbb jellemzőit tartalmazza a teljesség igénye nélkül és kizárólag a figyelem felkeltését szolgálja. A megjelenített grafikonok, számadatok és képek kizárólag illusztrációs célt szolgálnak, azok pontosságáért és teljességéért az mfor.hu felelősséget nem vállal. A Menedzsment Fórum Kft, mint az mfor.hu honlapjának üzemeltetője, továbbá annak szerkesztői, készítői és szerzői kizárják mindennemű felelősségüket a Honlaptartalomra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért. Ezért kérjük, hogy a befektetési döntéseinek meghozatala előtt mindenképpen több forrásból tájékozódjon, és szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával. A Menedzsment Fórum Kft. (mfor.hu) az adott pénzügyi eszközre általa tájékoztató céllal készített Honlaptartalomból esetlegesen következő ügyletkötésben semmilyen módon nem vesz részt, és így a függetlensége megőrzésre kerül. Mindezekből következik, hogy a Honlaptartalmával vagy annak közreadásával a Bszt., valamint az annak hátteréül szolgáló, az Európai Parlament és a Tanács 2004. április 21-én kelt, 2004/39/EK számú, a pénzügyi eszközök piacairól szóló irányelve („MIFID”) jogszabályi célja nem sérül.