Az elemzők által vártnál közel háromszor nagyobb lett a Philips vesztesége az első negyedévben - jelentette be a holland elektronikai cég kedden reggel. Az 59 millió eurós mínusz elsősorban annak volt köszönhető, hogy a cég eladásai visszaestek a kisfogyasztói szegmensben a világgazdaság lassulása miatt.
Az elemzők 20 millió euró körüli veszteséget vártak a Philipstől az első negyedévben, ehhez képest az 59 milliós veszteség kimondottan nagy. 2008 hasonló időszakában még 294 millió euró volt a vállalat nyeresége, azonban az utóbbi időszakban a világgazdaság lassulása miatt csökkent a forgalma.
Gerald Kleisterlee, a Philips elnök-vezérigazgatója az eredményekkel kapcsolatban elmondta: további bizonytalanságra számítanak a következő hónapokban, főleg a cég orvosi eszközöket gyártó részlege számára jöhet nehéz időszak - írja a Bloomberg.
A Philips eladásai 15 százalékkal estek vissza az év első három hónapjában, így 5,08 milliárd eurót tettek ki, ami szintén elmaradt az előzetes várakozásoktól. Az év hátralevő részére egyelőre nem adott ki pontos becslést a Philips, azonban a honlapjukon közölt prezentáció szerint a második negyedév eredményei is összhangban lehetnek az év elején tapasztalttal, azaz egyelőre nem várnak jelentős javulást.