3p

Ma reggel áttörte a 240-es lélektani határt a forint az euróval szemben, most várhatóan meg sem áll 236-ig. Az MNB nem teheti meg, hogy hétfőn nem emel kamatot, mert akkor rögtön visszaugorhat a magyar deviza árfolyama a 240-es szint fölé.

Hetek óta ostromolta a forint a 240-es lélektani szintet, melyet végül ma reggel sikerült áttörnie. Az erős forint kifejezetten jót tesz az államnak, persze ehhez az kéne, hogy hosszútávon tovább tudjon erősödni a magyar fizetőeszköz. Jól járnak a devizahitelesek is, ugyanakkor az exportőrök és a turisztikai vállalkozások általában ilyenkor kezdenek panaszkodni.

"Ma reggel sikerült áttörni a 240-es szintet, délelőtt 239,50 körül stabilizálódott az euró/forint árfolyam. Valószínűleg nagy küzdelem lehetett a piacon az opciós limitek miatt, ezért vélhetően magas volt a forgalom a forint piacán" - mondta el kérdésünkre Suppan Gergely, a Takarékbank elemzője. Szerinte most 236-ig nincs újabb akadály a forint előtt, utána viszont törvényszerűen kicsit gyengülhet, 238-239 közötti szintre állhat be. Az elemző hozzátette: a 240 inkább csak egy lélektani szint volt, mivel az árfolyamsáv februári eltörlése előtt ez volt a sáv széle.

A további erősödéshez az kell, hogy a Magyar Nemzeti Bank hétfőn emelje a kamatot, azonban a jelenlegi viszonyok között egyszerűen nem teheti meg, hogy nem emel - mondta el a szakember. Minden piaci elemző kamatemelésre vár, pedig ritka az, amikor az elemzők szinte száz százaléka egyetért valamiben. A legtöbben 25 bázispontos szigorítást várnak, de néhányan elképzelhetőnek tartanak egy 50 bázispontos emelést is.

Az elmúlt napok forinterősödését sok pozitív tényező együttállása okozta: a hét elején a Fed és az EKB vezetői beszéltek arról, hogy nem kell komolyabb kamatemelésekre számítani, ez megnyugtatta a piacokat. Szerdán reggel még 248 körül volt a forint/euró árfolyam, majd bejelentették, hogy a Mercedes hazánkban építi meg kelet-közép-európai gyárát, ez újabb lökést adott a magyar devizának. Tegnap reggel a májusi béradatok megjelenése után szinte biztossá vált a hétfői kamatemelés, ez tovább erősítette a forintot.

"A Magyar Nemzeti Banknak kifejezetten érdeke a forinterősödés, hiszen a deviza hosszútávú erősödése nélkül nem lehet az inflációt letörni. Emellett kifejezetten előnyös az államháztartásnak, Magyarországnak ugyanis mintegy 4400 milliárd forintnyi devizaadóssága van. Ha mondjuk 10 százalékkal erősödne a forint, az rögtön 400 milliárddal csökkentené az államadósságot" - fejtette ki Suppan Gergely. Szerinte a külső inflációs sokkokat (olaj- és élelmiszerárak) is a forint erősödésével lehet csak kivédeni.

"Ha tartósan erősödni tudna a forint mondjuk a 230-as szint környékére, akkor az jó hatással lehetne az inflációra, az MNB sem kényszerülne több kamatemelésre, sőt lassan kamatcsökkentések jöhetnének" - véli Suppan Gergely.

A forint erősödésével általában az exportőrök szoktak rosszul járni, de Magyarországon az exportőrök általában külföldi multik, akik a nyersanyagot is importból szerzik be - vélekedett a Takarékbank szakembere. "Hagyományosan rosszul jár a forint erősödésével az agrárium és a turizmus. A mezőgazdaság viszont jelentős üzemanyag-fogyasztó, így hosszútávon a benzinár csökkenése miatt nekik is jó az erős forint" - tette hozzá Suppan.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!