3p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

A vártnál jobb eredményeket tett közzé kedden reggel a Magyar Telekom, a cég bevételei minimális mértékben csökkentek 2008-ban, az adózott eredmény viszont jelentősen, 44,5 százalékkal nőtt. A válság jelei egyelőre nem nagyon látszanak a távközlési cég eredményein, elsősorban az átszervezéseknek köszönhetően sikerült ilyen jól teljesítenie a vállalatnak.

A Magyar Telekomnak sikerült elérnie, hogy bevételei csak kismértékben csökkenjenek 2008-ban az előző évhez képest, az adózott eredmény viszont jelentősen emelkedett az átszervezéseknek köszönhetően - közölte a cég a tőzsde honlapján kedden reggel. A negyedik negyedévben 12,6 milliárd forintos nettó eredményt ért el a cég, miközben bevételei 1,6 százalékkal csökkentek.

2008-ban 673,1 milliárd forint volt a Magyar Telekom bevétele, ez 0,5 százalékkal maradt el az előző év adatától. A vezetékes bevételek csökkentek a legnagyobb mértékben a fokozódó piaci verseny miatt, ezt részben ellensúlyozta a mobil- és internetszolgáltatásból származó bevételek növekedése.

A cég adózott eredménye 73 milliárd forintról 105,6 milliárd forintra emelkedett egy év alatt, ez 44,5 százalékos bővülést jelentett. A csökkenő bevételek mellett jórészt az átszervezésnek köszönhetően tudott ilyen jó számokat produkálni a Magyar Telekom, a működési költségek például 6,8 százalékkal estek vissza 2008-ban. Különösen a személyi jellegű ráfordítások 16,5 százalékos csökkenése volt jelentős.

A negyedik negyedévben 1,6 százalékkal 170,2 milliárd forintra mérséklődtek a cégcsoport bevételei az előző év azonos időszakához képest. Az EBITDA ugyanakkor 33,3 százalékkal 54,5 milliárd forintra nőtt, az EBITDA-ráta 32 százalékos volt. A nettó eredmény 12,6 milliárd forintra nőtt az év utolsó három hónapjában, mivel az EBITDA növekedését és az értékcsökkenési és amortizációs költségek csökkenését csak részben ellensúlyozta a nettó pénzügyi költségek növekedése és a nyereségadók emelkedése.


"Az elmúlt évben a Csoport átalakításán túl teljesítettük pénzügyi célkitűzéseinket is. 2008-ban a bevételeket sikerült közel azonos szinten tartani, a működéshez kapcsolódó (a vizsgálattal és a létszámleépítéssel kapcsolatos költségek nélküli) EBITDA pedig kismértékben még emelkedett is 2007-hez képest. A működéshez kapcsolódó EBITDA ráta közel 42 százalék volt 2008-ban. A tárgyi eszközökbe és immateriális javakba való beruházások bevételekhez viszonyított aránya - a készpénzmozgást nem érintő tételek illetve a macedón 3G licensz nélkül – célkitűzésünkkel összhangban15% körül alakult" - nyilatkozta az eredmények kapcsán Cristopher Mattheisen, a cég elnök-vezérigazgatója.

"Előretekintve az idei évre, a gazdasági kilátások és várható hatásuk üzletmenetünkre továbbra is bizonytalanok és nehezen megjósolhatóak. A Magyarországon és a külföldi piacainkon is nehezen előrelátható és komoly kihívást jelentő gazdasági környezet mellett úgy gondoljuk, hogy a 2008-as eredményekhez képest 2009-ben a bevételek 1 százalékkal, az EBITDA pedig 1-2 százalékkal csökken" - tette hozzá a cégvezető.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!