2p

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök haladéktalanul kezdeményezni fogja a Pénzügyi Felügyeletek Állami Szervezetéről (PSZÁF) szóló törvény módosítását, így lehetőség lenne arra, hogy átmenetileg felfüggeszthessék, vagy betilthassák az úgynevezett short ügyeleteket a magyar piacon - jelentette be Daróczi Dávid kormányszóvivő pénteken.

A miniszterelnök kezdeményezni fogja, hogy változtassák meg a PSZÁF-ról szóló törvényt, így a felügyelet átmenetileg betilthatná vagy felfüggeszthetné a hazai piacon az úgynevezett short ügyeleteket. Már hónapok óta szóba került, hogy hasonló módon kéne megregulázni a befektetőket, mivel a shortosok lényegében egy részvény bukására játszanak, ezzel előidézve akár a későbbi zuhanást.

"Tankönyvi esetben" a short ügyletek lényege, hogy valaki olyan részvényeket ad el, mely nincs a tulajdonában, majd később (reményei szerint) alacsonyabb áron visszaveszi. Magyarországon ilyen fedezetlen eladásokat eddig sem lehetett nyitni, ugyanakkor arra van példa, hogy spekulánsok kölcsönzött papírt eladnak, majd a kölcsönzési idő alatt igyekeznek azt olcsóbban visszavenni. Ezek a befektetők lényegében a részvény árfolyamának csökkenésével járnak jól, hiszen az eladási és a vételi árfolyam közötti különbségen nyernek.


Tavaly ősszel Amerikában néhány hétre be is tiltották a shortolást (a "valódi" fedezetlen eladást), mivel már ott is felvetődött, hogy ezek az ügyletek hozzájárulhattak néhány részvény árfolyamának zuhanásához. Itthon azonban miután más a helyzet, így kétséges, hogy a most felvetett szándék mennyire lesz hatásos. Arról nem is beszélve, hogy a magyar értékpapírok egy részével más piacokon is üzletelnek, így a magyar piaci szabályok ott nem érvényesek.

Éppen ezért nehezen értelmezhető Gyurcsány javaslata, valószínűleg ugyanis nagyon nehéz azt kiszűrni, hogy ki az aki destruktív céllal adott el, az pedig nonszensznek tűnik, hogy egyáltalán ne lehessen eladni részvényeket a tőzsdén. Az persze elképzelhető, hogy a részvények kölcsönadását próbálja majd megtiltani az elképzelt szabályozás, de kérdés, hogy ez mennyire fog segíteni a mostani helyzeten.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!