A Standard & Poor's és a Fitch szakemberei szerint 2009 végéig biztosítva van a magyar államadósság visszafizetése, mivel a tavaly ősszel kapott 25 milliárd dolláros IMF-hitel fedezi az idén lejáró hiteleket - olvasható a Bloomberg cikkében. Éppen ezért a szakemberek szerint egyre kevésbé van szükség arra, hogy a magyar állam magas hozam mellett kötvényeket bocsásson ki.
Az IMF-től kapott 25 milliárd dollárt a magyar kormány arra fordíthatja, hogy visszafizesse az idén lejáró 4,15 milliárd dolláros államadósságot és fedezetet biztosítson a 25,65 milliárd dolláros lakossági devizahitelekre, melyek szintén az idén járnak le - vélekedik David Heslam, a Fitch londoni igazgatója. Emellett a rövid futamidejű kötvényekből juthat pénzhez a magyar állam, így sikerülhet finanszírozni a költségvetést - teszi hozzá Kai Stukenbrock, a S&P frankfurti szakembere.
2009-et még kihúzzuk
A két hitelminősítő szerint a külföldi befektetők jelenleg háromszor nagyobb hozamfelárral hajlandók magyar kötvényeket venni, mint hat hónappal ezelőtt, miután az ország gazdasága recesszióba süllyedt, a forint pedig jelentősen gyengült. A hazánknál magasabb besorolással rendelkező Abu Dhabi és Izrael például a közelmúltban a korábbi kibocsátáshoz képest csak dupla felárral tudta értékesíteni kötvényeit - teszik hozzá.
A Fitch szakembere szerint ezek az országok ilyen magas hozam mellett is kénytelenek voltak értékesíteni kötvényeiket, azonban ezért később nagy árat fizethetnek. "Magyarország számára az IMF-hitel elég nagy ahhoz, hogy ebben az évben fedezze az adósság törlesztését" - tette hozzá Heslam a Bloomberg kérdésére.
"Az adósság finanszírozása az idei évre még akkor is biztosított, ha a magyar állam nem tud megjelenni a piacon közép- vagy hosszútávú kötvényekkel. Az IMF és az Európai Unió által nyújtott pénz akár 2010 közepéig is elég lehet a magyar államadósság fedezésére" - tette hozzá Kai Stukenbrock.
Kopits: újabb IMF-hitel kell
Kopits György, a Költségvetési Tanács elnöke március végén a Magyar Nemzetnek úgy nyilatkozott, hogy jövőre valószínűleg elkerülhetetlen lesz egy második IMF-csomag igénybevétele. Szerinte hazánk elemi érdeke, hogy fegyelmezett költségvetési politikával biztosítsa az államadósság finanszírozhatóságát és az euró mielőbbi bevezetését.
A közelmúltban az S&P és a Fitch is leminősítette Magyarország hosszútávú adósságkockázatát, az S&P esetében a "BBB mínusz" besorolás még éppen benne van a befektetésre javasolt sávban. A Fitchnél egy fokozattal magasabban, BBB-n állunk.
Ha Magyarország nem tudja tartani a 2,6-ról 2,9 százalékra módosított idei deficitcélt (az IMF-fel ebben állapodott meg), akkor könnyen lehet, hogy újabb leminősítésekkel kell szembenéznie, és a befektetésre javasolt kategória alá esünk vissza - vélekedik a Fitch szakembere. Hazánk adósságbesorolásán jelenleg továbbra is negatív kilátás van.
Magyarországon tavaly október óta nem volt rendszeres államkötvény-aukció, akkor az Államadósság Kezelő Központ az alacsony érdeklődésre hivatkozva függesztette fel a kibocsátásokat. Azóta egyszer, februárban próbálkoztak egy 20 milliárd forintos aukcióval, akkor el is keltek a papírok. Azóta azonban nincs hír arról, mikor válhatnak ismét rendszeressé az államkötvény-kibocsátások.