2p

Mi a legnagyobb probléma a hazai felsőoktatásban?
És a gazdaságban? Mennyit ér egy magyar egyetemi diploma?
Online Klasszis Klub élőben Ádám Zoltánnal, a Corvinusról elbocsátott egyetemi oktatóval

Vegyen részt és kérdezzen Ön is a közgazdásztól!

2024. október 9. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

1,6 milliárd dolláros profitot ért el az első negyedévben a Citigroup bankóriás, azonban az elsőbbségi osztalékok miatt ez részvényenként 18 centes veszteséget jelentett, de így is jobb lett a vártnál. Ezt megelőzően sorozatban öt veszteséges negyedévet produkált a cég, mely 45 milliárd dolláros állami segítséget kapott a túléléshez.

A vártnál kisebb lett a Citigroup részvényenkénti vesztesége az év első három hónapjában, sőt az elsőbbségi osztalékfizetés nélkül már nyereséges volt a pénzügyi vállalat - jelentették be pénteken. Az amerikai bank árbevétele csaknem duplájára emelkedett az egy évvel ezelőtti szintről.

Részvényenként 18 cent volt a Citi vesztesége az első negyedévben, ez jobb, mint az elemzők által várt 32 centes érték. Ez a veszteség is csak annak volt köszönhető, hogy az osztalékelsőbbségi részvények tulajdonosainak kifizették a nyereségrészesedést, enélkül 1,6 milliárd dollár volt a vállalat profitja.

Korábban sorozatban öt negyedéven keresztül termelt veszteséget a bank, 2008 első negyedévében még 5,11 milliárd dollár, részvényenként 34 cent volt a mínusz. Ez volt az első nyereséges negyedév a Citi számára, amióta a jelenlegi elnök-vezérigazgató, Vikram Pandit átvette a cég vezetését 2007-ben.

A Citi árbevétele 24,8 milliárd dollárra emelkedett az első negyedévben, ez közel a duplája az egy évvel ezelőtti értéknek, míg a nettó árrés fél százalékkal 3,3 százalékra emelkedett.


Az utóbbi időben egyre többet lehetett hallani arról, hogy átalakítanák a cég részvényesi struktúráját. Többek között a 25 milliárd dolláros állami segítséget átváltanák törzsrészvényeknek, ami 36 százalékos szavazati jogot biztosítana a mindenkori amerikai kormánynak.

Az eredmények közlése után a nyitás előtti elektronikus kereskedésben 20 százalékos pluszba ugrottak a Citigroup részvényei, a vezető határidős indexek is pluszba fordultak.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!