3p

Nem csökkent tovább márciusban a befektetési alapok összesített vagyona, ami elsősorban a részvényalapok kiugró havi hozamának, és a zártkörű alapoknak volt köszönhető - olvasható a Befektetési Alapkezelők és Vagyonkezelők Magyarországi Szövetségének (BAMOSZ) közleményében.

A befektetési alapokból 49 milliárd forintot vontak ki összesen márciusban, a piaci teljesítmények viszont hasonló mértékben növelték az alapok vagyonát, így összességében a hazai befektetési alapokban kezelt vagyon 2491 milliárd forint maradt - számolt be róla a BAMOSZ.

"A tőkepiacok megnyugodni látszanak, a részvénypiacon jelentősebb pozitív korrekció is történt márciusban. Mindez kedvező hatással van az alapok tőkéjére. Ugyan márciusban még összességében több volt a visszaváltás, mint az új befektetés, azonban úgy tűnik, a nehezén már túl vagyunk, a tőkekivonás üteme megállni látszik" - hangsúlyozta Temmel András, a BAMOSZ főtitkára.


Az alapok összvagyonának 57 százalékát kitevő nyilvános nyíltvégű értékpapír alapok vagyona márciusban 0,6 százalékkal nőtt, a 23,6 milliárd forint tőkekivonást ugyanis az alapok több mint 31 milliárd forintos teljesítménye ellensúlyozta.

A hónap végén az alapok összvagyonának már 10 százalékát kezelték 32 zártkörű értékpapíralapban. Az intézményi befektetők töretlen bizalmát jelzi, hogy az alapok vagyona 12,4 százalékkal nőtt - márciusban újabb 8 milliárd forint érkezett az alapokba -, miközben az alapok teljesítménye is 19 milliárd forinttal növelte a vagyont. Csak a zártkörű garantált alapok vagyona csökkent, míg leggyorsabban a zártkörű pénzpiaci alap vagyona nőtt. A hónap végén a zártkörű alapok összvagyona 246 milliárd forintot tett ki.

A nyilvános alapok közül az 59 részvényalap vagyona nőtt a legdinamikusabban márciusban (9,1 százalékkal), a hónap végén 231 milliárd forintot tett ki. A hónapban mintegy 200 millió forintot vontak ki az alapokból, a piaci teljesítmények viszont – a mind a hazai, mind a nemzetközi részvénypiacokon tapasztalható márciusi felívelés következtében – 19,5 milliárd forinttal növelték a vagyont

A 24 ingatlanalap vagyona 2,7 százalékkal csökkent, összvagyonuk a hónap végén 324 milliárd forint volt, ez az alapok összvagyonának 13 százaléka. Az alapokból 4,3 milliárd forint tőkét vontak ki (ez kevesebb a februári értéknél), s az alapok vagyonát 4,8 milliárd forint veszteség is csökkentette. A hazai ingatlanalapok alapjainak vagyona a hónapban 6,2 százalékkal csökkent, vagyonuk mintegy 59 milliárd forintot tett ki.

Az ingatlanalapokkal kapcsolatban megjegyzendő, hogy a 90 forgalmazási napos visszaváltási időszakot alkalmazó nyíltvégű alapok április elejétől kezdik kifizetni a korábban leadott visszaváltási megbízásokat, így áprilistól az alapok tőkéjének erőteljesebb csökkenése várható. Áprilistól két nagyobb alap is zárt végűvé alakul, ezek esetében további jelentősebb vagyoncsökkenés nem várható, mivel az átalakulás kapcsán visszaváltó befektetők helyébe a mögöttes bankok fognak belépni.

forrás: BAMOSZ

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!