2p

Mit remélt Magyarország az EU-tagságtól és mi lett mindebből 20 év alatt?
Devizahitelezés, euróbevezetés, uniós pénzek, kilátások - online Klasszis Klubtalálkozó élőben Medgyessy Péterrel!

Vegyen részt és kérdezzen Ön is Magyarország korábbi miniszterelnökétől!

2024. április 22. 15:30

A részvétel ingyenes, regisztráljon itt!

A nemzetközi hangulat romlásával a Budapesti Értéktőzsde is jelentős gyengüléssel nyitott csütörtökön, délelőtt 2 százalék körüli mínuszban volt a BUX index. A vezető részvények az OTP és a Mol vezetésével esnek, miközben a forint is lejtőre került a bankközi devizapiacon.

23 194 ponton állt a csütörtöki kereskedés első felében a BUX index, ez 1,83 százalékkal volt alacsonyabb a szerdai záróértéknél. A forgalom átlagos volt az első órákban, nagyjából 4,5 milliárd forint cserélt gazdát a befektetők között.

A vezető részvények kivétel nélkül eséssel kezdtek, egyelőre az OTP és a Mol 2 százalék feletti esése vezeti lefelé a piacot. A bankpapírok 6165 forinton álltak, ami 2,13 százalékkal maradt el a tegnapi szinttől, míg az olajcég részvényeinek 22 900 forintos árfolyama 2,14 százalékos esésnek felelt meg az első órákban. Eközben a Magyar Telekom öt forinttal lett olcsóbb, 541 forintot ért.

Gyengüléssel nyitottak a gyógyszergyártók is a piacon: a Richter délelőtt 36 615 forinton állt, ami 1,92 százalékkal maradt el a szerdai értéktől, míg az Egis 19 800 forintos ára 0,75 százalékos lecsorgásnak felelt meg.

A forint is veszített értékéből tegnaphoz képest a bankközi devizapiacon: a délelőtti 266-os euróárfolyam 0,15 százalékkal volt magasabb a szerda délutáninál. A dollárral szemben 187,45-ig gyengült a hazai fizetőeszköz, míg a svájci frank 211,31-nél állt.

Pesszimista hangulatban kezdődött a nap a vezető európai részvénypiacokon is. A londoni FTSE délelőtt 1,08 százalékkal állt tegnapi értéke alatt, a frankfurti DAX pedig 1,41 százalékos visszaeséssel indította a napot. Régiónkban a varsói WIG 20 1,44 százalékot bukott az első órákban.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!