2p

A BUX 0,69 százalékos csökkenéssel, 23 395,73 ponton zárt szerdán.

A részvénypiac forgalma 7,5 milliárd forint volt, a vezető részvények gyengültek az előző napi záráshoz képest. Móró Tamás, a Concorde Értékpapír Zrt. vezető elemzője az MTI-nek kifejtette: ismét nagyon negatív volt a nemzetközi hangulat, ami különösen a fejlett piacokat érintette és hatással volt a magyar részvények kereskedésre is. Így a nap végére mínuszba kerültek a fő papírok. Hozzátette: a piac örült az OTP Bank bejelentésének, miszerint megveszi az AXA Bank magyarországi üzletágát, ám ez is kevés volt az árfolyam növekedéséhez.

Daróczi Andor, az MKB Alapkezelő befektetési igazgatója az M1 aktuális csatornán úgy nyilatkozott: nap közben folyamatosan romlott a hangulat a tőzsdén, az európai börzéken és a tengerentúlon is 0,5-1 százalékos mínuszokat lehetett látni, egy-két piac pedig még ennél is nagyobbat esett. Elmondása szerint a nap vesztesei az európai bankrészvények voltak, átlagban 4-4,5 százalékot veszítettek értékükből. Ehhez képest az OTP szinte a tegnapi szintjén zárt, így bár pici veszteséggel, de felülteljesítő volt.

A hazai fizetőeszköz jobban teljesített a részvényeknél, hiszen a főbb devizákkal szemben erősödni tudott. Egy euróért kora este 311,3 forintot kellett adni, egy amerikai dollár 281,6, egy svájci frank pedig 279,8 forintot ért. 

Az állampapírok másodpiacán vegyesen alakultak a hozamok. Míg a 3 hónapos diszkont kincstárjegy hozama 2, a 10 éves kötvényeké pedig 1 bázisponttal csökkent, addig a 12 hónapos kincstárjegy és a 3 éves kötvényeké 6, illetve 3 bázisponttal emelkedett. 

MTI/mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!