2p

„E” mint energia konferencia - fókuszban a megújulóenergia-politika érvényesülése, az energia tárolási lehetőségei, a gáz- és árampiac helyzete, a zöld átmenet finanszírozása, az elektromobilitás jövőképe.

Bankvezérek, neves energiapiaci szakértők, egyetemi tanárok és kutatók a jelen kihívásairól: hallgassa meg Ön is élőben!

2024. május 16. Budapest

Részletek és jelentkezés

Március óta először ismét 6 hetes diszkont kincstárjegyeket értékesített az adósságkezelő a hétfői aukcióján. Ezzel részben a piaci változásokat is lereagálhatták.

Míg az év elején inkább a likviditás erősítése érdekében volt szükség arra, hogy rendszeresen 6 hetes diszkont kincstárjegyeket bocsásson ki az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK), most sokkal inkább a piaci körülmények megváltozása lehetett az ösztönző. A rendkívül alacsony hozamok miatt ugyanis a befektetőknek már nem vonzóak a rövid futamidejű állampapírokba tenni a pénzt, mivel az 1,5-1,6 százalék körüli átlagos hozamok alacsonyabbak a jegybanki kéthetes betétek által kínált 2,1 százaléknál (alapkamat). Így azok, akiknek elérhető ez a termék, inkább ezt választják a magyar állampapírok helyett. Azoknak viszont, akik számára ez nem opció, már 3 hónapra sem merik lekötni a pénzüket, hiszen leginkább ezek a külföldi pénzek a devizahiteles elszámoltatáshoz kapcsolódnak. Részben ennek nyomán is hamarosan 4000 milliárd forint hagyhatja majd el az országot. Ezért dönthetett az ÁKK most amellett, hogy ismét felkínálja a legrövidebb futamidejű likviditási kincstárjegyeket.

Az adósságkezelő 50 milliárd forintnyi keretet hirdetett meg, melyre a vevők 60,67 milliárdos ajánlatot nyújtottak be, ám ennek ellenére a tervnél kevesebbet, 45 milliárdot fogadtak el.

Az értékesítés 1,82 százalékos átlaghozam mellett történt. Mivel a legutolsó ilyen futamidejű aukció márciusban zajlott, a hozamok nem összehasonlíthatóak. Viszonyítási alapnak ugyanakkor a múlt szerdai 3 hónapos dkj-k másodpiaci hozamát figyelembe lehet venni, mely 1,53 százalék volt. Vagyis úgy tűnik, hogy elkezdődik a hozamemelkedések időszaka a magyar eszközök piacán is.

mfor.hu

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!