MTA által készített – személyes interjúkon alapuló – felmérés azt is megállapítja, hogy az új társasházakban alig van közösségi élet, de nincs is rá igény. Miért van ez, hogyan változtak a trendek az elmúlt néhány évben?
Nem divat már a garzon
Az okok megértéséhez talán érdemes egy kicsit időben – a teljesség igényét mellőzve – visszamenni a hazai lakásépítés történetében. A nagy tömegben induló új építésű projektek 2002-2003 körüli indulásakor a hazai lakáshitelezési piac még egészen másképpen nézett ki, mint napjainkban, amikor a pénzintézetek jobbnál-jobb ajánlatokkal igyekeznek megfogni az akár 30-40 évre is eladósodni hajlandó ügyfelet. A folyósítási feltételek szigorúbbak voltak, az első új építésű projekteknél – melyek még presztizsvásárlásnak számítottak – annyi volt a készpénzes ügyfél, hogy – egy az akkori értékesítésben részt vevő ingatlanos szerint – a hiteles vevőket "szinte elhajtották".
A nagy építési boom azonban magával hozta a lakáshitelek versenyének élesedését is: pénzt már lehetett szerezni, azonban a tőkeerős vásárlók még (és azóta is) csak korlátozott számban voltak jelen, így főképp relatíve olcsósága miatt rengeteg garzonlakás talált új gazdajára – akár 3 fős családok is beköltöztek 35-40 négyzetméterre – de újba. Azóta a piac folyamatos átalakulása új igényeket hívott életre: az utóbbi 1-2 évben inkább a többhelyiséges lakások iránt nőtt meg az érdeklődés – egyrészt a vevők belátták, hogy 1 szobában nem egyszerű akár még csak két embernek is együttélni, másrészt egyre jobban el lehet húzni a lakáshitelek futamidejét, így a vásárlók a piaci felmérések szerint "nagyobban" mernek gondolkodni – ami nem biztos, hogy az alapterület drámai növekedését, hanem inkább jobb tagoltságát jelenti. Jelenleg a 15 millió forint környékén kínált 1,5 – 2,5 szobás lakások a legnépszerűbbek.
Uszoda, szauna – csak igényeseknek
Érdekes az is, hogy mennyiben módosultak a vásárló igények – évekkel ezelőtt őrszolgálattal, saját uszodával, szaunával és hasonlókkal csábították a költözni vágyókat, mára ezek csak mutatóba maradtak meg, különösen a tömegpiaci beruházások esetében. A karnyújtásnyira lévő luxusnak ugyanis alaposan megkérték az árát – nem egy esetben akár egy havi minimálbért is kitevő közös költség formájában. Ennek köszönhetően kétféle megoldás alakult ki a piacon: a létesítményekért alkalmanként a lakóknak is fizetni kellett, de külsősöket is beengedtek, vagy – megfelelő tőkeerejű lakóközösség esetén – saját használatban tartották – előfordult persze olyan is, hogy az uszoda végül meg sem épült, vagy néhány hét után bezárták, mivel senki nem volt hajlandó finanszírozni a fenntartási költségeket.
Kell-e még valakinek a kislakás?
Piaci szakértők sokat beszélnek arról, mi lesz, ha az elmúlt néhány évben tömegével vásárolt garzonlakások hirtelen a piacra kerülnek, mennyiben fogja befolyásolni az árakat, és vajon lesz-e rájuk vevő? Míg évekkel ezelőtt a használt garzonokat is pillanatok alatt (nem egyszer licittel) el lehetett adni, ma már ez koránt sincs így, vannak olyan közelmúltban épült lakások, melyek hónapok óta bent állnak valamelyik közvetítőnél (persze ennek oka lehet a nem piaci színthez választott ár). Egyfajta megoldás lehet, hogy a "beragadt" garzonokat tulajdonosaik kiadják – az albérlet iránti igény nem mostánban fog csökkeni az előrejelzések szerint – azonban egy garzont 80-90 ezer forint felett kiadni még Budapesten is csak a legjobb helyeken lehet – így a kiadás nem biztos, hogy fedezi a havi törlesztőrészletet – ráadásul közben az ingatlan is amortizálódik. Az azonban tény, hogy olcsóságuk miatt valamekkora kereslet mindig marad a garzonok iránt.
Bárhogy is alakul a kis lakások piaca (a közeljövőben szakértők szerint túl nagy mozgás nem várható), az azért látszik, hogy a beruházók is igyekeznek követni a változó keresletet, és a lakásmixben jóval nagyobb arányt képviselnek a másfél, 1 + 2 félszobás ingatlanok, mint két-három évvel ezelőtt – jórészt a garzonok kárára. Megfigyelhető az is, hogy a vevői oldal is igényesebb lett, nagyon fontos a jó alaprajz, jobban megnézik a környéket, sokan műszaki szakértőt visznek magukkal – mindez piaci szereplők szerint örvendetes, hiszen hosszú távon a piac további tisztulásához vezet.
Az én házam az én váram
Különös és egyben nagyon érdekes megállapítása az említett tanulmánynak, hogy az új lakóparkokban még annyi közösségi élet sincs, mint egy tömbházban – ráadásul igény sincs rá. Jól látszik, mennyit változott a lakáshoz kapcsolódó felfogás az elmúlt években – míg korábban egyfajta "szerencsének" is betudhatta, aki lakást tudott vásárolni, ma már az új lakók egy része sokkal tudatosabb: a kifzetett – temérdek pénzért cserébe nyugalmat és saját magánszférájuk teljes tiszteltben tartását igénylik. Manapság egy többszáz lakásos projektben pl. a lépcsőház lakók általi takarításának megszervezése kvázi elképzelhetetlen, a közös képviseletet jellemzően valamelyik erre szakosodott üzleti vállalkozás végzi, mivel se ideje, se kedve a többségnek ezzel foglalkozni – ugyanakkor a magánszférába többek szerint az is belefér, ha valaki az erkélyen mondjuk faszénen süt többi lakótársa örömére – hiszen az erkély az övé, azt csinál rajta amit akar. Internetes fórumokat olvasgatva szembetűnő, hogy a többi lakótárs iránti toleranciaküszöb mennyire alacsonyra süllyedt, sőt többen azt emlegetik: az új építésű lakások többsége nem más, mint egy modernkori lakótelep.
