2p

A kedvező nemzetközi fejlemények lendületet adtak a BUX-nak, amelyen az elmúlt hetek depressziója után most mindenki venni akar.

A kedvező nemzetközi fejlemények lendületet adtak a BUX-nak, amelyen az elmúlt hetek depressziója után most mindenki venni akar.

A napközbeni bizonytalanságok után kedden Amerikában az irányadó indexek erőteljesen nőttek, ez pedig megnyugtatólag hatott a világ más piacaira is. A tengerentúlon előbb Ben Bernanke Fed elnök beszéde adott muníciót a vásárlóknak, majd Henry Paulson amerikai pénzügyminiszter nyilatkozatott arról, hogy az amerikai lakáspiacon "korrekció" zajlik ugyan, de a kereslet stabil, annak ellenére, hogy a nem elsőrendű adósok számára csaknem megszűnt a jelzálogkölcsönzés.

A New York-i értéktőzsde fő mutatója, a Dow Jones ipari átlag (DJIA) kedden 152,25 pontos, azaz 1,36 százalékos nyereséggel 11 384,21 ponton zárt, míg a Nasdaq 51,10 ponttal, azaz 2,28 százalékkal 2294,42 pontra emelkedett.

Az ázsiai piacok is pluszban voltak, ám koránt sem mutattak hurráoptimizmust, inkább óvatos kivárás volt a jellemző.

Az európai piacokon is a keddi esések korrekciója figyelhető meg leginkább (mind a DAX, mind a FTSE egy százalék körüli pluszban áll), nem úgy a BUX. A pesti parketten kitörő lelkesedés tapasztalható, igaz mindez egyetlen papírnak, az OTP szárnyalásának köszönhető. A bankpapír a tegnapi ugrása után ma ismét 4 százalék körüli pluszt mutat (6460 Ft). Erősödött még a Magyar Telekom is (746, +1,5%). Stagnál ugyanakkor a Richter (31550) és a Mol (19620) is.

A forint továbbra is rettenetesen erős, a kereskedés első órájában elérte a lélektani 230-as szintet az euróval szemben, ami újabb történelmi csúcs, ám azt nem sikerült áttörnie. A magyar devizával 203,6 és 231 közötti sávban kereskednek.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!