2p

A negyedéves jelentési szezon előtt óvatosak voltak a befektetők. Az indexek vegyesen mozogtak, ami érthető, hiszen a kereskedés után jelenik meg a tradicionálisan elsőként jelentő Alcoa eredménye. Fontos jelzés lehet, hogy az immár alacsony bázishoz képest a vállalati profitok jelentős javulást mutatnak-e.

A negyedéves jelentési szezon előtt óvatosak voltak a befektetők. Az indexek vegyesen mozogtak, ami érthető, hiszen a kereskedés után jelenik meg a tradicionálisan elsőként jelentő Alcoa eredménye. Fontos jelzés lehet, hogy az immár alacsony bázishoz képest a vállalati profitok jelentős javulást mutatnak-e.

A 30 vezető iparvállalat DJIA indexe 0,43 százalék növekedéssel 10663 ponton zárt. A technológiai részvények Nasdaq Composite mutatója 0,21 százalékkal 2312 pontra csökkent. Az S&P 500-as mutató 0,2 százalékkal 1146 pontra nőtt.

A szakértők azt mondták, hogy a hétfői kereskedésre a befektetői bizonytalanság nyomta rá a bélyegét a részvényárakra. A tőzsdemutatók hullámzóan teljesítettek, a pénteki záró érték alatt vagy fölött mozogtak. Ennek oka, hogy a hétfői kereskedés leállítása után veszi kezdetét az amerikai cégek negyedéves gyorsjelentésének az időszaka. Elsőként - szokás szerint - az Alcoa alumíniumipari cég hozza nyilvánosságra az adatait. Hétfőn este egy százalék körüli nyereségen állt az Alcoa árfolyama.


Pozitív jelként értékelték a Wall Streeten, hogy a reggel napvilágot látott adatok szerint a kínai export ismét erőre kapott, amely a szakértők szerint a kilábalás újabb indikátora. A gazdaság új motorjának számító távol-keleti ország az elmúlt 13 hónapban folyamatos csökkenésről adott számot, így most sokan trendfordulóról beszélnek.

A Dow-indexben szereplő Walt Disney a nagyobb vesztesek közé került, miután egy brókercég rontott a cég részvényének a besorolásán, azt semlegesre minősítette vissza az eddig vásárlásról.

A Standard & Poor's 500-as indexében a technológiai és a fogyasztási termékgyártó cégek részvényei gyengültek, miközben nőtt a közüzemi és az ipari vállalatok árfolyama. Jelentősen csökkent azon cégek - így az Avon, a Procter and Gamble és a Colgate-Palmolive - részvényeinek az árfolyama, amelyeknek szorosabb üzleti kapcsolata van Venezuelával, ahol leértékelték a nemzeti valutát, ami csökkenti a vállalatok nyereségét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!