2p

Kedden a kamatdöntő ülés után az MNB ugyan meg tudta nyugtatni a kedélyeket, ám szerdán ismét lejtőre került a forint.

Érdekesen alakult a keddi nap a devizapiacon, a forint ugyanis előbb 3,5 éves mélypontra süllyedt, majd az MNB jelzését követően ismét erősödést mutatott. Sőt, még a délelőtti órákban is jól tartotta magát a magyar fizetőeszköz az euró ellenében.

A magyar jegybank ugyan jelezte, hogy ha kell, kész beavatkozni, ugyanakkor továbbra is úgy látják a piaci szereplők, hogy amíg az EKB nem kezdi meg a kamatemelési ciklusát, addig az MNB is igyekszik kivárni. Ebből kifolyólag arra számítanak a befektetők, hogy a magyar kamatok egy évig a mostani alacsony szinten lesznek. Eközben viszont számos országban elkezdtődtek az emelések, elég csak az USA-t említeni, de például a régióban a csehek már tavaly léptek.

A mostani volatilis piaci körülmények között akár ugyanannak a ténynek is több olvasata lehet. A forint mindenesetre lejtőre került, és szerda kora délután már a 324-es szint közelében kereskedtek az euróval.


A szakértők egy része úgy látja, ha nem történik globálisan a kockázat viselési kedvben pozitív fordulat, akkor a következő hónapok kérdése az lesz, hogy gyenge forint vagy magasabb kamatszint. Ugyanakkor van olyan vélemény is, hogy az MNB a nem konvencionális eszközök kivezetésével is javíthatja a forint helyzetét, így elódázhatja azt, hogy az alapkamathoz kelljen nyúlnia. Ez sokak szerint egyébként sem feltétlen mérvadó, hiszen komolyabb piaci változásoknál a kötvénypiac önálló életre kell, és az alapkamattól függetlenül alakulnak a hozamok. Ezt láthatjuk most is, hiszen az éves vagy azon belüli kamatok továbbra is viszonylag alacsonyak, ellenben a hozamgörbe hosszú végén látványos emelkedést láthattunk.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!