3p

Az árak közel 6 százalékos növekedése mellett a londoni tőzsdén kívüli piac volumene az év első három hónapjában 4320 milliárd dollárt ért el, ami 44 százalékkal magasabb érték az előző negyedévinél.

2020 első negyedévének végén a sárga nemesfém ára a világ legnagyobb piacán, Londonban 5,8 százalékkal volt magasabb, 1608,95 dollár, mint január 1-jén. Ugyanezen idő alatt a vezető tőzsdeindexek nagyot zuhantak, az S&P 500-as értéke ötödével, a FTSE-100 és a DAX több mint negyedével, míg a Hang Seng 17 százalékot meghaladóan esett.

A londoni tőzsdén kívüli (otc) aranypiac forgalma nagyot emelkedett – derül ki a London Bullion Market Association (LBMA) adataiból, amelyet a Conclude Befektetési Zrt. dolgozott fel. Januárban – 22 nap alatt – 850 millió uncia cserélt gazdát, 1320 milliárd dollár értékben. Mennyiségben ugyanennyi fogyott februárban is, ám két nappal kevesebb idő alatt, miközben az áremelkedés hatására a tranzakciók összértéke 1370 milliárd dollárt ért el. A március viszont kiugró adásvételt hozott – abban a hónapban kezdett tombolni világszerte a koronavírus-járvány –, 22 nap alatt 1037 millió uncia forgott, 1630 milliárd dollár ellenében.

A koronavírus miatt sokan menekítik a pénzüket a sárga nemesfémbe
A koronavírus miatt sokan menekítik a pénzüket a sárga nemesfémbe

Összességében az idei első negyedévben 2736,7 millió uncia került új kezekbe, a forgalom pedig 4320 milliárd dollárra rúgott. Figyelemreméltó, hogy az utolsó „békenegyedévben”, 2019 októbere és decembere között, 64 nap alatt 2000 millió uncia cserélt gazdát, közel 3 ezer milliárd dollárért.

Az arany első negyedévi drágulása alatt szélsőséges áringadozásokra is sor került. A legnagyobbra március 6-17. között, amely időszak nyolc kereskedési napja alatt a sárga nemesfém jegyzése 12,7 százalékkal, 1687 dollárról 1472,35 dollárra esett, mielőtt elindult felfelé. Ez annak tudható be, hogy a befektetők az aranyaik eladásán realizált árfolyamnyereségből kompenzálják a többi eszközön elszenvedett veszteségeiket. A március közepi lokális mélypontot követően aztán az arany az általános pénz- és tőkepiaci bizonytalanság hatására kilőtt, 17 éve nem látott magas szintre jutott, annak ellenére, hogy egy évtizede nem volt ilyen volatilis az árfolyama.

Az idei első negyedévi kereskedési adatok alapján az LBMA aktualizálta az arany likviditását boncolgató tanulmányát. Ennek végkövetkeztetése, hogy a sárga nemesfém továbbra is vonzó, az felülteljesíti még a kiváló minőségű likvid eszközöket is. Valamennyi mérőszám visszaigazolja az arany évszázadok óta betöltött menedékeszköz-szerepét, s azt, hogy a sárga nemesfém a problémás időkben is megőrzi az értékét.

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Előfizetőink máshol nem olvasott, higgadt hangvételű, tárgyilagos és
magas szakmai színvonalú tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Korlátlan hozzáférést adunk az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz is, a Klub csomag pedig a hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmazza.
Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!