4p

Kondor Béla műve, a Várvédők megdöntötte a BÁV eddigi kikiáltási árainak rekordját: 65 millió forintért tűzi licitre az aukciósház soron következő kétnapos árverési eseményén. A május végi 81. Művészeti aukción a festmények és műtárgyak mellett, ékszereket, luxusórákat, bútorokat és néhány különlegességet is felsorakoztat a társaság, összesen közel 700 tételre lehet licitálni. 

A BÁV következő kétnapos árverésén Kondor Béla egyetlen még magánkézben lévő nagyméretű munkája, a Várvédők kerül kalapács alá. A festő nemcsak a magyar piktúra, de a nemzeti kultúra kiemelkedő alakja is volt. Őszintén hitt abban, hogy a művészettel jelet lehet hagyni az életben, s ennek érdekében meg is tett mindent. Így amellett, hogy a mű 65 millió forintos kikiáltási árával kivívta magának a BÁV történetének eddigi legmagasabb induló áráért járó címet, valós a kérdés, hogy a mostani árverésen megdönti-e a 2018-ban, a 71. Művészeti aukción Rippl-Rónai József Kékruhás lány virágos kalapban című műve által felállított, jutalékkal együtt számított 75,6 millió forintos eladási rekordot. 

 A Várvédők című olajfestmény magán viseli Kondor művészetének két fő forrásvidékét: a konstruktivizmus és a szürrealizmus alapvető stílusjegyeit. A 16. századi előképre felhúzott kompozíció ugyanakkor ízig-vérig modern és a káosszal, az ember bukott létével szembeállított egyensúly meglelésének belső harcát hivatott kifejezni, ami az alkotó magánéletének is állandó kísérője volt., egy másik csata azonban még előtte áll.

A műtárgy jó befektetés 

A BÁV 2023-ban készült Műtárgybefektetési indexének keretében a megkérdezettek 80 százaléka szerint jó választás a műtárgybefektetés, mert az inflációval arányos vagy akár azt meghaladó hozamot is realizálhat. A reprezentatív felmérésből az is tisztán látszik, hogy a műtárgyvásárlás iránt nyitottak körében változatlanul a festmények állnak az első helyen. Az aukciósház soron következő árverésén éppen ezért közel 200 festmény kerül kalapács alá, amelyek között klasszikus és modern alkotók művei egyaránt megtalálhatóak.

A korábbi rekorder, a magyar szecesszió egyik legismertebb festője, Rippl-Rónai József most két művel tér vissza, az egyik alkotásán pedig ezúttal is egy kék ruhás nő szerepel, csak ez esetben kalap nélkül. A Lány kék ruhában című pasztell-mű 8,5 milliós árról indul. A másik képen a művész saját kortársát, a 20. századi magyar irodalom egyik legjelentősebb íróját és újságíróját, Krúdy Gyulát örökítette meg szénnel.  

Befektetési szempontból azonban nem csak azokra a művészekre érdemes figyelni, akik már rekordernek számítanak. A trendek azt mutatják, hogy az elmúlt években egyre nagyobb szerepet kapnak a kortárs alkotók, akik többnyire a jelen kor társadalmi és szociális helyzetére reagálnak a művészet eszközeivel. A mostani aukción ezt a kategóriát képviseli feLugossy László 2006-os alkotásával, az Amikor nincs mit (t)enni, valamint Weiler Péter Panelrengeteg című C-printjével. Ehhez hasonlóan Radák Eszter, a Szingli buliba készül című műve is olyan élethelyzetet örökít meg, amely sokak számára ismerős lehet, kikiáltási ára 360 ezer forint.

Weiler Péter: Panelrengeteg Fotó: BÁV
Weiler Péter: Panelrengeteg Fotó: BÁV

 Az idei tavaszi árverés egyik legérdekesebb darabja egy 1609-ben készült, jó állapotú, eredeti Rhédey adománylevél, amelyet annak idejen Illésházy István nádor állított ki az ősi nemzetségekig visszavezethető, régi magyar család utódainak. Ugyanígy figyelemre méltó az a 8 darab ezüst dísztárgy is, mely a Tisza család hagyatékából származik.  

Briliánsok minden mennyiségben 

Az ékszerek népszerűsége az aukciós világban töretlen, a BÁV műtárgybefektetési indexének adatai alapján egyértelműen látszik, hogy az elmúlt 5 évben megnőtt az érdeklődés a kategória iránt: 35-ről 53 százalékra emelkedett, így most már tartósan a második helyen szerepel a preferált műtárgytípusok listáján. A BÁV kétnapos művészeti aukciójának első napján ma már az ezüst műtárgyak mellett órákat és ékszereket bocsát árverésre. A befektetési szempontokat jól illusztrálja, hogy a hazai aukción elkelt ékszerrekordot egy szív függő tartja, amelyet 2022-ben, hosszú licitharc után jutalékkal együtt 57,5 millió forintért vihetett haza a szerencsés nyertes. Idén egy briliáns nyakék az egyik legértékesebb ékszer, amely 8,5 millió forintról indul.

 

LEGYEN ÖN IS ELŐFIZETŐNK!

Szerkesztőségünkben mindig azon dolgozunk, hogy higgadt hangvételű, tárgyilagos és magas szakmai színvonalú írásokat nyújtsunk Olvasóink számára.
Előfizetőink máshol nem olvasott, minőségi tartalomhoz jutnak hozzá havonta már 1490 forintért.
Előfizetésünk egyszerre nyújt korlátlan hozzáférést az Mfor.hu és a Privátbankár.hu tartalmaihoz, a Klub csomag pedig egyebek között a Piac és Profit magazin teljes tartalmához hozzáférést és hirdetés nélküli olvasási lehetőséget is tartalmaz.


Mi nap mint nap bizonyítani fogunk! Legyen Ön is előfizetőnk!